Helytörténeti tanulmányok - Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei levéltári évkönyv 7. (Nyíregyháza, 1989)

Kereskényi Miklós: Nagykálló demográfiai viszonyai a XVIII. században

A nagykállói anyakönyvezési gyakorlat arról győz meg ben­nünket, hogy az már az anyakönyvek vezetését egységesitő 1786-os rendelet előtt igen magas szinvonalu volt Fontos szempont a halotti anyakönyvek forrásértékének meghatározásakor a kettős anyakönyvezés létének kérdése. Mint a rektor fizetésének lajstromából kiderült, temetést ő /is/ végzett. Vajon egy vagy két anyakönyvbe vezették az elhunytak neveit: Az első anyakönyvben együtt találjuk a prédikációval ós énekszóval eltemetettek neveit. A század második felében két anyakönyvet használtak erre a célra. /A tanító által az 1780-90-es években vezetett névsort megtaláltuk az egyház le­véltárában./ Ezen. ténynek a mai szempontunkból, most nincs kü­lönösebb jelentősége, mert felsőbb utasításra már 1775-től kezdve a halottakat átírták a matrikulába: "Pro Memória: Ebbe a Matriculába mind eddig tsak azok a Megholtak vágynak beirva, a'kik Predicatioval temettettek holott mind egyiknek itt kel­lene lenni. A legközelebb elmúlt 1775.dik esztendőbe a'kik tsak Ének-szóval temetődtek, az Oskola-Mester Jegyzékéből ide irattatnak; ezután pedig sorba a'ki mikor hal, akár Predicatio­val akár Ének-szós, ide kell irni, különben nem jó lesz a Matricula, azon kivül adequata animarium conscriptiot nem lehet 70 csinálni." A bejegyzés után ezért még 45 nevet jegyeztek föl. Az utasítás lelkiismeretes végrehajtására a megtalált, iskolamester által vezetett anyakönyv összevetése a papéval bizonyi tók . A református anyakönyvek feldolgozása mellett az 1751-től vezetett katolikus, valamint a görög-katolikus egyház 1792-től kezdődő anyakönyveit: is felhasználtuk. Az anyakönyvek forrásértékét egyéb belső forráskritikai módszer révén is meg lehet becsülni. Részletesen, mint a leg­fontosabbat a reformátusokét közöljük. Először tisztázni kell az anyakönyvezés gyakorlatát, a személyi feltételeket. A sta­tisztikai jellegű források hiányosságát azonban számokban, arányokban is ki kell fejezni. Egzakt vizsgálatra a család­rekonstrukciós módszer használata esetén nyílik lehetőség. Eddigi eredmények szerint a születési és házassági be­jegyzések gyakorlatilag a valóságot tükrözik. A legfontosabb feladat a halálozási bejegyzések kritikai vizsgálata.

Next

/
Thumbnails
Contents