Szabolcs-Szatmár megyei helytörténetírás - Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei levéltári évkönyv 5–6. (Nyíregyháza, 1985)
Adattár - Fazekas Árpád: Kabay Jánosról (1896–1936). Kabay Ilona – Kabay Jánosné naplója (1924–1936)
va 23 lett, este újra kizáródott János sérve. Rohanva hívtam a doktorokat. 2 ' 1 Dr. Lippe érkezett először, sikerült helyretenni, de azonnali operációra határoztunk. Egyik doktor a Fehérkereszt kórházat ajánlotta, a másik a Vöröskereszt kórházat, hol egy jónevű sebész operál. Vesztünkre az utóbbit választottuk. Január 21-én még együtt bementünk a laboratóriumba. Délután, a kórházba menet megálltunk egy kis cukrászdánál és megkávéztunk. És utána jött a kórház és a vég. 22-én megvolt a műtét. Mutschenbacher sebésztanár 25 operálta, szerinte „gyerekjáték" volt az egész, a műtét sikerült. 24-én, pénteken kapta a végzetes transpulmin injekciót. Dr. Éltető adta be. 25-én, szombaton felhívtuk a tanár figyelmét, hogy az injekció helye elvörösödött és megdagadt. Estére már magas láza volt, de csak másnap délben kötözték át. Akkor már késő volt, az orbánc már el volt hatalmasodva. Még egyszer operálták minden altatás nélkül, hogy kivágják a fertőzést, iszonyatos szenvedést okozva. Január 29-én, szerdán hatórai néma halálküzdelem után, jajszó nélkül itthagyott bennünket. Ha talán a penicillin, ami már fel volt fedezve, ismert és használt lett volna Magyarországon, meg lehetett volna menteni. Az egész betegséget, a kórházi kezelés szörnyű hibáit egy külön megemlékezésben írtam le. Itt nem akarok kitérni rá. Csak azt említem meg, hogy utolsó percig eszméletnél volt, de az utolsó 8—10 órában beszélni nem tudott. Szeme minden ajtónyílásra arra fordult. Biztosan tudom, hogy utolsó percig az anyját várta. De hiába! Ugyanakkor Valika is nagy betegen feküdt tüdőgyulladással, s anyjuk vele volt. Valika az egyetlen, aki nem fordult ellene, 20 órával János után halt meg. Ő ment vele az ismeretlen messzi útra, ahonnan nincs többé visszatérés. Az operáció megvolt, de csak egy, a többire már nem volt szükség. Az orvostudomány egy csapásra elintézett mindent. És februárban lehet pihenni, örökre pihenni. A pionírsors beteljesedett! 1936. február 1-én temettük el a Farkasréti temetőben. 6 munkás jeljött a koporsót vinni, de a gyár nem állt le. A sajtó tele volt hódoló tisztelettel országszerte, mert hát mi akkor ünnepeljük nagyjainkat, amikor már meghaltak! János halálával az én munkám is befejeződött, az áldozat teljes volt. A láng, amely égig lobogott, kialudt, a meghajszolt szív megállt, a sok terv összeomlott, a sok sötét balsejtelem valóra vált. Azóta talán már egy mennyei csillagon építed is már a Te gyáradat, az igazit, amit senki nem vehet el Tőled és ott készítesz számomra is egy zugot, ahol majd egyszer újra együtt dolgozhatunk, ha az Isten megengedi, hogy utánad mehessek.
