Szabolcs-Szatmár megyei helytörténetírás - Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei levéltári évkönyv 5–6. (Nyíregyháza, 1985)

Adattár - Fazekas Árpád: Kabay Jánosról (1896–1936). Kabay Ilona – Kabay Jánosné naplója (1924–1936)

„Fáj tudni — írta János az egyik utolsó levelében —, hogy minden perc, amit egymástól távol töltünk, soha sem fog visszatérni és mindig szegényebbek leszünk." Sokszor olyan tisztánlátással érezte tragédiánkat, mely ellen és minden erőmmel protestáltam. Miért kellett, hogy valóra váljon? Mert szegények lettünk valóban, koldusszegények. Nem anyagiakban, de életünk célja, ereje és végül egymás elvesztésében. (A kocsit áthajtottuk a szakadékon, lerántották a bakról, a síkon elvezeti más is, talán jobban is. És mi ott maradtunk az út porában az árokszélen, egyedül.) A gyár, miután otthagytuk, pár hónapig simán ment. Minden nehézség ki volt már küszöbölve, szépen be volt állítva, kellett is, hogy szépen produkáljon. De később már napirenden voltak a minőségi kifogások a kész áru ellen. A „Kabay morphin" és kodein, melynek oly elsőrangú hírneve volt, kezdett másodrangúvá csúszni. Egy munkavezető munkás írt: „nem úgy mennek a dolgok, ahogy kellene, jöjjön le az elnök úr (ez volt most János címe), nézzen utána a változtatásoknak". De Péter nem tűrt semmi beleszólást, nem is engedte be Jánost a gyárba. 1935 novemberében megpróbálta János mégegyszer visszakapni a gyárat, úgy érezte, még szüksége van az üzemnek rá. Felajánlotta Péternek, hogy Ö lemond maga és az utódai nevében a konzorciumi előjogról és az alapítási tőkeemelés alkalmával a János nevére írt, de kifizetetlen részvényeket írják át Péter nevére (Péter egyenlő részvényeket kapott alapításkor Jánossal). így Péternek lesz a részvénytöbbsége és a döntő szava. Cserébe engedje vissza a gyárba dolgozni. Péter jöjjön vissza Pestre. Az ajánlat nem lett elfogadva! Sőt, még az egész család (Valika kivételével) ránk írt, hogy ne háborgassuk szegény Pétert. Ha Pétert „kiteszi az utcára", szülei és testvérei megtagadják. János le volt sújtva. Nagyon rosszul esett, hogy nem tudta senki megérteni, hogy miről van szó. Nagyon szerette szüleit és testvéreit. Decemberben újra Lengyeloraszágba kellelt utazzon. Fáradtan, kimerülten indült az útnak. Hosszú három hétig volt távol. Sikerült kiküszöbölni az utolsó zökkenőket a kutnói nyersüzemben, a tisztázás Varsóban ment. Mindennap váltottunk levelet, minden este lestük a gyerekekkel a telefont. Éreztem, hogy beteg, bár nem írta meg, hogy a sok munkában, izgalomban legyengült, lesoványodott szervezetben a régi gyerekkori sérv kizáródott. Ez a sérv kora gyerekkori eredetű volt, a szénapadlás ajtajából akart leugrani a szénásszekérre, amelyet azonban közben elhajtottak, s így a földre zuhant. Bár sokat szenvedett vele, sohasem akarta megoperáltatni. Lengyelországban sikerült operáció nélkül helyretenni a kizáródott sérvet, de a lengyel orvosok ajánlották, hogy ha megismétlődik, s nem sikerül visszatenni, három órán belül operálni kell, mert különben idegbénulást kap a jobb lába. Mikor útnak indították a lengyel orvosok, min-