Szabolcs-Szatmár megyei helytörténetírás - Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei levéltári évkönyv 5–6. (Nyíregyháza, 1985)
Adattár - Kereskényi Miklós: A kállói vár inventáriuma 1664-ből
Sexty András, a vármegye mérnöke, aki 1794-ben felmérte a területet, a következőképpen határozta meg földrajzi helyzetét: „Tuguria vero Kállai Szállások nun cupta et via Keresztút, usque Prédium Császárszállások seu Rozs telek". 7 A Keresztút az Űjfehértót—Orossal összekötő út keletről, a Császárszállása nyugatról határolta a területet. Délen határdombokkal, északon ezenkívül még árokkal is elválasztották a szomszédos települések — Hugyaj, félegyházi prédium illetve Nyíregyháza, harngi prédium — határaitól. A földdarab nagysága Sexty mérése szerint 8 605 906 négyszögöl, azaz 7 171 1/2 jugerum volt. A szállásföldek birtoklásáért folyó perben a város lakosságának nagy része érdekelt volt. A terület közel másfélszáz kallói gazda egyéni használatában volt, rajtuk kívül az egyházak és városi magisztrátus is rendelkezett nagyobb birtokkal. A pert 1799-ig „Politica uton" folytatták. Kezdetben a város és földesura között az ellentétek a dézsmaszedés jogának elismerése, illetve el nem ismerése körül bontakozott ki. 1749 után a földesúri járadék fizetésére mind több és több gazdát köteleztek, akik 1762-ben egységesen megtagadták az adózást. Tettüket azzal indokolták, hogy a száliásföldek nem képezik a kallói határ részét, mert azt a 17. század elején a várbeli vitézek hőstettük jutalmáért kapták. Ebből az következik, hogy a terület nem a földesúri család, hanem a szállást tartó gazdák tulajdonának tekintendő. A dézsmafizetés megtagadása eredményezhette azt, hogy 1776—1786 között a földesúri család erőszakkal elfoglalta a területet és a gazdákat kizárta annak használatából. A Kállay család birtokigényét Zsigmond király 1427-ben kelt adománylevelére alapozta, melyben Kalló városát, és az ahhoz tartozandó pusztákat kapták örök birtokul. A per folyamán általában csak a puszták létezéséről történt említés, de azok felsorolására egyetlenegyszer sem vállalkoztak. Konkrétabban csak az 1820-ban készült összefoglalásban említenek néhányat: „olim ad oppidum Kalló pertinuisse proedia Bangathelek, Kistelek etc." 8 , de a Butkay pusztáról, vagy a Félegyházi prédiumról, amelyen a szállásföldek is találhatók, szó sem esik. A felvilágosult abszolutizmus uralkodóinak, Mária Teréziának és különösen II. Józsefnek az országlása alatt a területen érdekelt lakosokat a királyi hatalom támogatta a földesúr ellen. A Kállay család birtokjogát feltételesen elismerték (praetensus), de az egész területet a kallói gazdák használatában hagyták. A király által 1786-ban, a terület visszaadásakor kiadott, Regulativum Instrumentum" azonban kötelezte a gazdákat a járadék fizetésére. 1786 után az ellentétek a „szénaharmadváltság" körül bontakoztak ki. mert annak fizetését a lakosok megtagadták. A problémát sem az 1792-es, sem az 1796-ban kiadott királyi rendeletek nem oldották meg, amelyek ismételték az 1786-os Instrumentumot.
