Szabolcs-Szatmár megyei helytörténetírás - Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei levéltári évkönyv 5–6. (Nyíregyháza, 1985)

Művelődéstörténeti tanulmányok Szabolcs-Szatmár megye és Nyíregyháza örténetéhez - Szabó József: Nyíregyháza küzdelme az óvodáért a reformkorban

daügy megvalósulása érdekében ténylegesen egy teljes évig nem történt semmi, annak oka, hogy az örökváltság eladósította a várost. Az ügy fáradhatatlan mozgatója Farbaky Dániel evangélikus lelkész és Kralovánszky András eklézsiai felügyelő és városi tanácsnok volt. Ök „ . .. midőn a templomfedél dolgában járván Kassán, egyszersmind a kisdedóvó intézetet megszemlélték, ezen Szent ügyet minden alkalommal a város lakosai előtt magasztalni el nem mulasztották ..." — olvashatjuk az egykorú krónikában.

0 Lassan, de egyre jobban, így ivódott bele a lakosok tudatába az óvodaügy fontossága. - A kisdedóvó ügyének a legtevékenyebb harcosa mégis „Tudós Nagy Sámuel" evangélikus tanító lett. A város lakói szemében a tudós jelzőre azért vált érdemessé, mert Eperjes, illetve Lőcse híres kollégiumában a legmagasabb kurzusból, a teológiából is hallgatott, s még inkább azért, mert kitűnő eredménnyel tanított az alsó, illetve a professzori iskolában. „Nevelést és oktatást tárgyaló munkákat is írt, részint mint eredeti saját szerzeményt, részint más szerzők után, átalakítva, 21 tömött kéziratba kötetbe foglalva" — tudósít a régi forrás.

7 E kötetek sorsáról — minden kutatás ellenére — ma semmit nem tudunk. Meglétük esetén bizonyára érdekes tanúi lennének a korabeli evangélikus, illetve a magyar nevelés és oktatás gyakorlatának. Az első lényeges lépést azzal tette, hogy a kisdedóvó ügyében névtelen felhívást terjesztett be a város tanácsához. Azt 1843. június 6-án tárgyalták meg. Annak bevezetőjében a következőket olvashatjuk: „Nincs örvendetesebb, szebb és boldogabb jövendőre mutató városunkban számosabb emberbarátok azon nemes törekvésénél — mely szerint ők minden mi veit városok példájára — kebelükben is egy kisdedóvó intézetnek alapítását célba veszik." Ez a megállapítás is igazolja azt a köztudott tényt, hogy az angyalkert létesítése után újabb óvodák szervezésére az ország városaiban gyors és jelentős törekvés tapasztalható. Ajánlja a város „közönségének" az ügy megfontolását. Indoklásul kifejti mindazt a veszélyt, amelynek az óvodába nem járó gyermekek ki vannak téve, így érvelvén a kisdedóvó megszervezésének elkerülhetetlen szükségessége mellett. A veszélyeztetettség tényezőjeként említi az egyszerű nép tudatlanságából fakadó „romlottságot", mint például a drasztikus beszéd, a lustaság, s a tolvajlás. A zsenge gyermekre mindez igen erősen hat, olyannyira, ,,... hogy sok gyermek az elemi oskolába léptekor már oly elhanyagolt, hogy minden szigorúbb eszközök nem képesek az erkölcstelenséget kiirtani, vagy legalábbis meggátolni". Tehát az eredményes iskolai nevelésnek is előfeltétele az óvodai „koranevelés". Majd arról ír, hogy a módosabb szülők gyermekeinek „házi nevelése" is kívánnivalót hagy maga után, mivel gyakorta a mindenre fogékony kis-