Szabolcs-Szatmár megyei helytörténetírás - Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei levéltári évkönyv 3–4. (Nyíregyháza, 1982)
Források a XVII–XIX. századból - Kávássy Sándor: Ismertetések a régi Szatmárról
mékenysége teszi nevezetessé, hanem az is, hogy a fáma szerint a szatmári béke pontjait itt, e mezőváros előtt fogadta el a magyar sereg. Miután 1711. április 27-én Károlyi Sándor és a szövetkezett rendek Szatmáron tanácskozásra ültek össze és egyhangú határozat alapján aláírták a császár nevében Pálffy János által előterjesztett békefeltételeket, Károlyi demonstrálni akarva, hogy mekkora hálát éreznek a felkelők a békéért, a majtényi mezőkre vezényeltette a több, mint 12 000 magyart, csapategységenként hadrendbe állíttatta őket, s amikor katonáinak élén Pálffy János is megjelent a helyszínen, előbb szép beszédben hívta fel figyelmüket a békekötés feltételeinek megtartására, majd arra adott parancsot, hogy a béke felett érzett örömüknek három puskalövéssel adjanak kifejezést. Ezután 160 zászlójukat a császári katonaság elé rakták. Majd feloszlott a sereg, és ki-ki tetszése szerint térhetett haza övéihez, vagy beállhatott a császári seregbe katonának. Terebes Majténytől keletre fél mérföldnyire fekvő falu. Lakói valachok, földesuruk Károlyi gróf. Bár van földjük és legelőjük, mégis nyomorognak. Ennek oka, hogy e tunya népség nem szeret dolgozni. Madarász Falu, ugyanakkora távolságra Terebestől keletre. Lakossága vegyes, a többség valach. Ezek épp úgy nyomorognak, mint a terebesiek. Földesuruk Károlyi gróf. Borhida Az előbbi falutól egy mérföldnyire a Szamos partján fekszik, szintén valachok lakják. Földje termékeny, de a termés a lakók restsége miatt mégis csak közepes. A földesúr ugyanaz. Veresmart Ugyanazon földesúr birtokában lévő falu és a Bükk-hegység lábainál az előbbi falutól keletre csak fél mérföldnyi távolságra fekszik. Alig jobb az előbbinél. Valachok lakják. Balotafalva Ez a szegényes valach falu a Károlyi-uradalomhoz tartozik és Veresmarttól fél mérföldnyire van. Monostor Az előbbinél valamivel kedvezőbb helyzetben levő falu, fél mérföldnyire az előbbitől. Valachok lakják, akik a földesúrnak kevés hasznot hajtanak.