Szabolcs-Szatmár megyei helytörténetírás - Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei levéltári évkönyv 3–4. (Nyíregyháza, 1982)

Források a XVII–XIX. századból - Kávássy Sándor: Ismertetések a régi Szatmárról

6. §. A lakosok magyarok, németek és szlávok Nagykároly lakossága magyarokból, németekből és szlovákokból áll. Utóbbiakról már elmondottuk, hogy földesuruk, Károlyi gróf napjaink­ban telepítette be őket. Vannak köztük taksás nemesek is, akik saját kü­lön bírájuk alatt élnek, a gróf védelmét élvezik, bár a vármegye bírói joghatósága rájuk is kiterjed. A gróf többi városi alattvalója nem ne­mes, ezeknek saját városbírájuk és városi magisztrátusuk van. Vallásuk katolikus, de több református is van köztük. Az utóbbiak számára a ka­tolikus templom mellett a földesúr saját költségén épített templomot. A mai katolikus templom előbb a reformátusoké volt, és a földesúr állító­lag azért vette el tőlük, mert ott van a temető is, ahol több őse el van temetve. A lakosok őstermeléssel és iparral foglalkoznak és máris több szakmának található mestere a városban. Kaplony Régen mezőváros volt, a Kaplony nemzetségből származó Károlyiak ősi fészke, akik a Károlyi nevet Károly nevű városukról vették. Ügy tudják, hogy Kaplonynak három fia volt. Az első apja nevét tartotta meg, a második Károly nevű birtokáról magát Károlyinak, a harmadik Bagosról Bagossynak nevezte magát. Kaplony most a Károlyiak birtoka. A család itt nem csak ferenceseknek létesített kolostort, hanem a falu népességét is jelentősen gyarapította. A lakosság nagyobb része német, de magyarok és szlovákok is élnek itt. Erdőd mezőváros Nagybányától két mérföldre keletre a Bükk-hegység tövében fek­szik. A hegyben üveghuták vannak, a munkásokat Csehországból hozták ide, akik kristálytiszta üvegeket fújnak. Az itteni gyártmányok ezért semmivel sem silányabbak a csehországiaknál. A helység Károlyi gróf birtoka Majtény Régen ez is mezőváros volt. A Kraszna folyó partján, Nagykárolytól egy mérföldnyire keletre fekszik. A török hódoltság idején kitört felke­lések és háborús pusztítások során elnéptelenedett. Most kezdett újjá­épülni és Németországból behozott jobbágyokkal újranépesülni. Földes­uruk Károlyi gróf, aki nem csak a lakóházak felépítéséhez nyújtott nagy segítséget, hanem az összedőlés előtt álló templomot is újjáépítette. A vidék mindenütt sík mezőség. A majtényi síkot azonban nem csak ter-

Next

/
Thumbnails
Contents