Szabolcs-Szatmár megyei helytörténetírás - Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei levéltári évkönyv 3–4. (Nyíregyháza, 1982)

Források a XVII–XIX. századból - Kávássy Sándor: Ismertetések a régi Szatmárról

bár alacsonyak szép rendben sorakoznak egymás után. Némelyiknek kőből épült fala van, valamennyi zsindelyes; szalmafedelű ház alig látható a városban. Bár a város nagy területen fekszik, kiterjedése mégis kisebb, mint Nagybányáé. Alaprajza háromszög alakú. Tulajdonképpen egy hegy ölén épül fel, házai a hegy aljában vannak, s az utcák a hegy lejtőjére kapaszkodnak fel. Amint szélesre tágul a síkság, úgy nyúlik el a település is, s így jön létre a háromszög alak. A város közepén templommal piac van, innét indul ki három irányban a három főutca. A város délre néző részén vannak az ércolvasztó kemencék. Itt folyik keresztül a többször említett Zazár folyócska, amely igen hasznos szolgálatot tesz a bányaművelésnek. Észak felé a város fölött emelkedő hegy bánya járatokkal van keresztül-kasul fúrva. Az itteni bányamű jelenleg fontosabb és jövedelmezőbb a várostól mintegy háromszáz lépésnyire fekvő borkutinál. A király által üzemeltetett bányák közül azonban az a legjelentősebb, amely a várostól északkeletre mintegy ezer lépésnyire található. A bánya jelentősége Az itteni bánya jelenleg a befektetett költségeket legnagyobb haszonnal visszatérítő aranybányája őfelségének Magyarországon. A bányászat és kohósítás valamennyi műveletét egy helyben, kevés szállítási költséggel lehet elvégezni, ezen felül oly bőséges az érckészlet, hogy kutatásra nincs is szükség, és annyit fejthetnek, amennyit csak akarnak. Régen nem csak a rómaiak, hanem utóbb a magyarok idejében is, Erdélyhez tartozott a bánya. Hogy a rómaiak alapították a bányát, azt nem kell bizonygatnom, és az is bizonyos, hogy a hunok nem újonnan kezdték itt az aranybányák művelését, hanem csak folytatták, amit a rómaiak kezdtek el, főleg amikor német bányászok telepedtek le. A magyarok tőlük vették át és folytatták a bányászkodást. Ugyanezt tették a valachok is, akiknek nyomai mindmáig fennmaradtak. És bár a város gazdagabb lakói magyar bányászok (pedig ez a foglalkozás a magyaroknál idegen és szokatlan), a környéken valachok is vannak, kik eddig sem hanyagolták el az ércbányászatot. Nem sokkal ezelőtt hozták be a németeket, meg a felső-magyarországi bányavidékekről a cseheket, vagy szlovákokat. Ezek a népcsoportok sokban különböznek egymástól, ritka köztük az egyetértés, ez pedig megbontja az eddig oly dicséretesen és mindannyiuk hasznára fenntartott jó rendet. A jövevények ugyanis ragaszkodnak saját szokásaikhoz és ha sikerül nekik, hogy azokhoz alakítsák az itt divatozó régi bányarendtartást, akkor félő, hogy a művelés eddigi módja is megváltozik, ennek következménye pedig a bányászkodásból eredő bevétel csökkenése lesz. 1726. decemberében épp a mi jelen-