Szabolcs-Szatmár megyei helytörténetírás - Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei levéltári évkönyv 3–4. (Nyíregyháza, 1982)

Források a XVII–XIX. századból - Kávássy Sándor: Ismertetések a régi Szatmárról

létünkben jött létre a vezetők között olyan értelmű megegyezés, misze­rint az ércbányászatban és az olvasztásban a régi, ti. a magyarok által követett gyakorlat helyett a Selmecen szokásos eljárást vezetik be és ennek megfelelően alakítják a berendezést, a kemencét, az érczúzót és a mosót. Miután a magyarok nehezen alkalmazkodnak az új szokásokhoz, nehéz dolog lesz a régi gyakorlat helyére újat ültetni, hacsak ezzel az egyébként hasznos kezdeményezéssel a haszon csökkenésének veszélyét nem idézzük fel. 3. §. Jogok, hasznok, vallás, kisebb bányák A más nemzetiségűek a magyarokat tartják tehetősebbeknek. De a németek is kezdik megszedni magukat, méghozzá nem is kis mérték­ben. Ugyanígy a szlovákok is. Sőt ma már a valachok sem teljesen va­gyontalanok. Valamennyien élvezik a régen engedélyezett bányászkivált­ságokat, vagyis semmiféle adót nem fizetnek, mentesülnek az állandó és átvonuló katonaság beszállásolásának kötelezettsége alól, kizárólag a bá­nyászkodásnak élhetnek. Bár a bányamunka biztos megélhetést ad, ezen kívül nincs más keresetforrásuk. Szántóföldjeik, szőleik nincsenek. Egyik­másik lakosnak van ugyan kaszálója, de onnét legfeljebb csak szénát gyűjthet. Kenyér- és borszükségletüket a környékbeli őstermelőktől pén­zen szerzik be. A megélhetés feltételei — a viszonyokhoz képest — mél­tányosak. A város lakói a vendégek iránt nagy előzékenységgel és szere­tettel viseltetnek. A magyarok kálvinisták, bár a katolikusok lélekszáma egyre nő. A kincstári bányákon kívül a városnak is van itt néhány ak­nája, melyekből közhaszonra rezet bányásznak. A hozzájuk tartozó ma­gánolvasztók a város alatt helyezkednek el. II. fejezet Várak, kastélyok, kolostorok Ecsed vára 1. §• A vár neve A történészek az Eched névalakot használják. A magyarok Ecsednek nevezik. A németül Etschednek írják, mások Echednek. Vannak, miként Istvánffy állítja (XLIV. könyve 565. lapján), akik Ersebendnek nevezik. 2. §• Egykor a Báthoriaké volt Valamikor a Báthoriak nemzetségi vára volt, minden oldalról hatal-

Next

/
Thumbnails
Contents