Szabolcs-Szatmár megyei helytörténetírás - Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei levéltári évkönyv 3–4. (Nyíregyháza, 1982)

Források a XVII–XIX. századból - Kávássy Sándor: Ismertetések a régi Szatmárról

várost 1554-ben Ferdinánd útvámszedési joggal adományozta meg, majd jutalmul azért, hogy Balassi János Zsigmondtól hozzá pártolt át, 1560ban Balassi Menyhártnak adta (Istvánffy XX. könyv 245. folio). János Zsigmondnak azonban az akkori zűrzavaros viszonyok között sikerült visszaszereznie a várost, de alig négy évig volt az övé. Balassi fegyveresekkel és ágyúkkal támadt a városra. A lakosok ezért jó messzire vonultak eléje és megadták magukat. Balassi őrséget hagyott a visszaszerzett városban, majd eltávozott (Istvánffy XXII. könyv 278. folio). Közben János Zsigmond megszegte a Miksával kötött békeszerződést és háborút indított. Egy Glaismülner nevű százados és társainak gyávasága miatt elveszett a város (ugyanott 272. folio 1564-ről; 284. folio 1565-ről). De még ugyanebben az évben, amikor Balassit máshová küldték egy csapat élén, megadták magukat a polgárok és Schwendi visszafoglalta a várost. Két év múlva azonban, amikor Kővárból János Zsigmond vonult ide, neki is megadták magukat (ugyanott XXIV. 310. folio 1567-ről). Istvánffy ezzel kapcsolatosan a következőket írja: „A hely alkalmasságát és szépségét látva, Schwendi a korábbiaknál jobban szerelte fel a várat és annak nyugati szögletében a Balassi Menyhárt által épített bástyát, és őrzésére ezer magyar és német gyalogosból álló őrséget rendelt, parancsnokká pedig Sávolyi Tamást és Groff Lénárdot nevezte ki. Miközben Kővár ostrom alatt állott, kitűnő hozzáértéssel, bátran megszervezték a vár védelmét, ellátták az erődítéshez szükséges felszereléssel, kitisztították az árkokat, a falaknál elhelyezték a kasokat és ágyúkat, mindenüvé századokra osztott őrségeket rendeltek. És bár az erősség nem kőfalból állt, hanem csak gyorsan, hevenyészve felhúzott palánkból, melyben a földbe vert vastag gerendák közét hat láb magasan agyaggal döngölték ki, mivel azonban a földön ott voltak az előre odakészített, különböző nagyságú ágyúgolyók is, az erdélyi fejedelem úgy látta, hogy a vár képes lesz a támadást visszaverni s az ostrom nehezebb lesz, mint ahogy gondolta. És nem is tudta csak akkor elfoglalni, amikor a váratlanul bekövetkezett puskaporrobbanás lángba borította a várat, s a tűz miatt meggyengült védősereg kénytelen volt meghátrálni a dühödten támadó ellenség elől. A megzavart védők nem tudták, hogy a tüzet oltsák-e előbb, vagy az ellenségre vessék magukat. Rövidesen abbahagyták a tűz oltását s a várfalakról kezdték visszaszorítani az ellenséget, hősies elszánást tanúsítottak, kétszer is visszaszorították az erdélyieket és sokat öltek meg közülük. A vár csak akkor esett el, amikor a betört ellenség mind egy szálig lekaszabolta a védőket. János Zsigmond az alapokig romboltatta le és a földdel tette egyenlővé a nagy nehézségek árán elfoglalt várat, a városban pedig akkora őrséget hagyott, amekkora a városfalak védelmét biztosítani tudta."