Szabolcs-Szatmár megyei helytörténetírás - Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei levéltári évkönyv 3–4. (Nyíregyháza, 1982)

Források a XVII–XIX. századból - Kávássy Sándor: Ismertetések a régi Szatmárról

zet itt csupa kő, azonban csodálatos látványt nyújt, valósággal bámulatba ejti a szemlélőt a sok, csillogó aranyszemcse. A harmadik bányatérség a Farkas nevet viseli. Ennek lejárata változatosan hajladozik, s mint magam is tapasztaltam, sokfelé bocsát ki oldalágakat. Mélyébe egy másik kút hatol be, ezen át szállítják felszínre a kibányászott kőzetet. Ez félelmetesen mély nyílású, terjedelmes, valósággal átfúrja a meredek hegyet. Távolabb víz szivárog, majd szellőzőaknák, végül a külszínre vezető közlekedő akna. A közlekedő akna azonban oly alacsony, hogy a bányászok inkább a szállítókútba vájt lépcsőfokokon járnak föl és alá. Hazánk nevezetes bányája ez, mely nem terjedelmével, hanem termékeinek finomságával, gyümölcsöző voltával és a művelésmód fejlettségével múlja felül a többit. Ami másutt csak kétes kimenetelű próbálkozás, az itt mindig valóra váltható, és a befektetett költség is busás haszonnal térül meg. A fent leírt három bánya nagy kiterjedésű ugyan, de nem szélesebb és nem mélyebb annál, hogy az egy csoportban dolgozó ötven bányász ne tudná egy nap alatt kimélyíteni a vágatot és két nap alatt kifejteni, ami ott kifejthető. Én magam 1726 december havában mentem le ebbe a bányába s három óra alatt tudtam meg mindazt, amire kíváncsi voltam. Az egész bányatérség köves, kemény sziklába van vájva. A telérek minden irányban dőlnek, vastagok s nem csákánnyal fejtenek, hanem előbb tűzzel puhítják a kőzetet. Vaséket vernek a kemény kőbe s amint legalább akkora lyukat vágtak, amibe egy kis vasrostély elfér, beleteszik és gyúlékony anyaggal rakják tele a rostélyt, tüzet gyújtanak benne; a tűz annyira megpuhítja, meglazítja a sziklát, hogy azután csákánnyal már törhető. (Fractura Pliniusnál(52) bányászkalapácsot, csákányt jelent. Lásd: Köleséri: Auraria Dacia című művében, a II. fejezet 69. lapján.) Mihelyt a kemény kőzet a vasrostélyban fejlődő hőtől repedezni kezd, a bányászok eloltják a tüzet, az égett szikladarabot csákánnyal tördelik ki. Darabról darabra égetik a sziklát és így alakítják ki a boltozatot, a fedüt. Munkájuk tehát a kőzet égetéséből és kitördeléséből áll. Minden héten két napot töltenek el égetéssel, a többin a fejtést végzik. Amit szombaton égettek, azt a következő hétfőn és kedden fejtik le. Szerdán ismét égetnek, majd csütörtökön, pénteken pedig fejtenek. A vasrostéllyal végzett égetésen kívül a vágat oldalában is raknak tüzet, hogy az is lefejthető legyen, ami a vágat oldalából, vagy a fedüből érdemes a lefejtésre. Miután felszínre szállították a lefejtett kőzetet, a telérek irányába száraz fát raknak és meggyújtják. A nagy tűztől hatalmas robajjal maguktól töredeznek le az áttüzesedett kőzetdarabok, s most már csákánnyal könnyen fejthetők le. Nem egyszer esik meg, hogy a fedü a bányászokra szakad és agyonnyomja őket, ha nem dolgoz-