Szabolcs-Szatmár megyei helytörténetírás - Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei levéltári évkönyv 3–4. (Nyíregyháza, 1982)

Tanulmányok Szabolcs-Szatmár megye és Nyíregyháza történetéhez - László Géza: Szabolcs és Ung közigazgatásilag egyelőre egyesített vármegyék népházügye a Horthy-korszakban

fokozatos csökkenésével magyarázható. Ha az FM által a megyének juttatott kölcsönöket vizsgáljuk, akkor megállapíthatjuk, hogy az 1920-as évek közepétől 1935-ig a támogatás folyamatosságát csak az 1931, 1932, 1934-es évek szakítják meg. Az évenként kiutalt kölcsönök átlagos öszszege 3500,— P körül mozgott. A legnagyobb kiutalás 8000,— P a korszak elején, míg a legkisebb 200,— P annak második felében található. A népházérdekeltségek támogatás iránti kérelmeit az FM majdnem mindig csak részben teljesítette. A kért összegnek csak felét, kétharmadát utalta ki, a többi részét a népházérdekeltségnek kellett fedeznie. Ez általában úgy állt össze, hogy valamelyik társadalmi egyesület(74), vagy a község adta a telket. A falu lakossága ingyen munkát ajánlott fel, pl. az összes építkezési anyag befuvarozását,(75) az egyesületi tagok megadóztatták magukat.(76) és elvétve a község is adott némi segélyt. A még hiányzó összeget valamely pénzintézettől vették fel, hitel formájában. Szabolcs megyében az így felvett kölcsönök összege 101 830,— P volt. Ezek átlagos nagysága 8000,— P körül mozgott. A legnagyobb a 20 000,— P-t is meghaladta, míg a legkisebb kb. 1000,— P-t tett ki.(77) A fenti kölcsönöket 5—12 százalékos kamattal vették fel. Ezek rövidlej áratúak voltak, és ezért nagy megterhelést jelentettek a népházérdekeltségeknek. A vállalt kötelezettségeket legtöbbjük nem is tudta teljesíteni. Olyan nagy volt az évi kamat, hogy esetenként még annak fizetése is komoly nehézségekbe ütközött, nemhogy még a tőketartozást is lényegesen csökkenteni tudták volna. Különösen fennállt ez azoknál a népházaknál, amelyeknél az érdekeltség anyagi erején magasan felül tervezett, és így tetemes kölcsönt vett fel. Erre jó példa a Büdszentmihályi Gazdakör, ahol csak a kamatok évenkénti összege meghaladta az 1000,— P-t. A törlesztések elmaradása miatt a népházak úgy eladósodtak, hogy többen a forgalmi értékük egészéig be voltak táblázva. Állandóan fenyegette őket az elárverezés veszélye. Ujabb és újabb támogatásért fordultak az FM-hez, hogy szorult helyzetükben legalább az esedékes kamatok segélyként való kiutalásával segítsen elkerülni az árverezést. Az FM előtt két választási lehetőség állt: a) vagy ragaszkodik ahhoz, hogy csak a létesítési költség 40 százalékáig ad anyagi támogatást, és így sorsára hagyva korábbi támogatottjait, tétlenül nézi azok pusztulását, s elárverezését, tudomásul veszi, hogy csődöt mondott az egész népházlétesítési akció; b) vagy felad a 40 százalék támogatási határral, és további segélyekkel igyekszik megmenteni azokat. A minisztérium anyagi erejéhez mérten ez utóbbi formában próbált segíteni az 1930-as évek elejére országos viszonylatban, válságos helyzetbe került népházérdekeltségeken.