Szabolcs-Szatmár megyei helytörténetírás - Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei levéltári évkönyv 3–4. (Nyíregyháza, 1982)

Források a XVII–XIX. századból - Kávássy Sándor: Ismertetések a régi Szatmárról

utóbbiak keretében kiemelten szól a szabad királyi és a mezővárosokról, valamint felsorolja a katolikus plébániák, továbbá a görög katolikus és református parókiák székhelyeit, az érintett helységeknél megjegyezve, hol működik só- és harmincadhivatal, nemkülönben posta. Windisch után három évtizeden át csend veszi körül Szatmárt a honismertető irodalomban. Annál nagyobb a meglepetés, amikor a XIX. század első évtizedének végén Szathmár vármegye fekvése, történetei és polgári esmérete (Buda, 1809—1810.) címmel Szirmay Antal (1747— 1812.) kétkötetes monográfiát tesz le az asztalra. Jól ismert, a szakirodalomban mindmáig sokszor idézett és a régi Szatmár iránt érdeklődők körében kézikönyvként forgatott műről lévén szó, e helyen röviden csak utalnék rá, hogy a felbecsülhetetlen értékű adattömeget felhalmozó munka első kötetében a megyével, Szatmárnémeti és Nagybánya szabad királyi városokkal, valamint Felsőbánya királyi bányavárossal foglalkozik. A második kötet, járások szerint haladva, a mezővárosokat, falvakat és pusztákat ismerteti. Nem kétséges, hogy a Szatmárral foglalkozó addigi irodalomban Szirmay kötetei jelentik a csúcsot, s műve egyszersmind a régi magyar honismertető irodalomnak is kiemelkedő alkotása. Szirmay művéhez képest csupán szerény és kizárólag a teljesség kedvéért említést érdemlő vázlatok azok az ismertetések, amiket a megyéről Johann von Csaplovics Gemälde von Ungarn I. (Pest, 1829.) 161., Dóczy József Európa tekintete jelenvaló természeti, míveleti és kormányi állapotjában IX. (Bécs, 1830.) 295—298., és J. C. von Thiele Das Königreich Ungarn IV. (Kaschau, 1833.) 42—63. lapjain találhat az olvasó. A XVIII. század végétől nálunk is kibontakozni kezdő statisztikai irodalom körében az első érdemes leírást Szatmárról Magda Pál Magyarországnak és a határőrző katonaság vidékeinek legújabb statiszticai és geographiai leírása (Pest, 1819.) című műve 438—449. lapjain olvashatjuk. Ügy tűnik azonban, hogy az általa adott ismertetés nem más lényegében, mint Szirmay monográfiájának rövid összefoglalása. Sokkal többet tudni meg a megyéről, főleg annak népességéről azokból a számoszlopokból, amiket Ludovicus Nagy Notitiae politico—geographico—statisticae inclyti Regni Hungáriáé partiumque eidem adnexarum (Nemes Magyarország és a kapcsolt részek politikai, földrajzi és statisztikai ismertetése) című munkája I. kötetében (Budae, 1828. 360—371. 1.) tanulmányozhatunk. Településről településre haladva következetesen adja meg a házak, a római és görög katolikusok, az evangélikusok és reformátusok, a zsidók, valamint a lakosság összlélekszámát. Jóllehet adatainak felhasználását jelentősen nehezíti, hogy a római és görög katolikus híveket együvé veszi, s az evangélikusokkal és reformátusokkal is ugyanígy jár el, adatai a megye korabeli népességére és annak lakóhely szerinti meg-