Szabolcs-Szatmár megyei helytörténetírás - Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei levéltári évkönyv 3–4. (Nyíregyháza, 1982)

Tanulmányok Szabolcs-Szatmár megye és Nyíregyháza történetéhez - Horváth Sándor: (Nyíregyházi) Ságvári-telepi krónika (1914-től)

A Ságvári-telep A MSZMP 1959. évi VII. Kongresszusa tűzte ki célul az iparilag fejletlen Alföld fejlesztését. Ez új korszakot nyitott Nyíregyháza — és a Ságvári-telep — fejlődésében is. Az iparosodás ugyan már 1950-ben, az új vasútállomás és a Dohányfermentáló felépülésével elkezdődött, de a nagyarányú ipari fejlődés a II. ötéves terv időszakában kezdődött, amikor 1963-ban termelni kezdett a Gumigyár. A további évek beruházása során ebből a gyárból épült ki 1969-re a Taurus hatalmas üzeme. A Gumigyárral szemben a Derkovits utcán épült fel az Üvegtechnikai üzem, a Vas- és Fémipari Ktsz telephelye — és további létesítményekre várva —, Nyíregyháza „nyugati iparterülete." Az ipar fejlődésével együtt fejlődött a telep mezőgazdasága is. 1951ben alakult meg a Ságvári Tsz 18 taggal, 105 kh földterülettel. Állatállományuk nem volt, a tsz megalakulása évének őszén 11 szarvasmarhát kapott törzstenyészet kialakítására. A következő évben a szövetkezetnek 78 kh szántója, 12 kh gyümölcsöse és 30 kh bolgárkertészete volt, állatállománya pedig 19 lóból, 54 szarvasmarhából, 98 sertésből és 164 birkából állt. A termelőszövetkezet néhány év alatt az ország egyik legjobban dolgozó elismert mezőgazdasági üzemévé vált. A telepiek régi gondjai azonban a felszabadulás utáni évtizedekben is kisértettek. A Ságvári-telep területe és lakossága együtt nőtt az ide települt üzemekkel, de a megnövekedett lakosságot áruval egyetlen olyan fűszerüzlet látta el, amely egyszerre volt vegyeskereskedés meg tej- és húsbolt is, hentesáru azonban hetenként csak egyszer került a boltba. Zöldségfélét egyetlen kis bódéban lehetett beszerezni, nem volt textilüzlet sem. A közlekedés ugyan biztosított volt a város felé, de hétköznapokon is kevés volt az autóbuszjáratok száma, ünnepnapokra meg még ennyi sem maradt. A leggyorsabb közlekedés így még mindig a gyaloglás volt — sokszor egészen egyszerű dolgokért is a városba kellett szaladni: cipészhez, fodrászhoz; egy pohár sörért, egy kis süteményért — mert már erre is tellett. A kultúrát is szűkösen lehetett a telepen mérni. Egy régi házban volt a „kultúrterem", ebbe jó sűrűn 120 széket is be lehetett zsúfolni. Ez volt az egész telep mozija is, tv-szobája is, itt tartották az előadásokat, itt kerülhetett sor táncos összejövetelre is. A kultúrteremhez simult a ház udvarán egy minikönyvtár, ahol könyv, folyóirat, olvasó is akadt volna szépen, csak a hely hiányzott, ahová az olvasókat le lehetett volna ültetni.