Szabolcs-Szatmár megyei helytörténetírás - Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei levéltári évkönyv 3–4. (Nyíregyháza, 1982)

Tanulmányok Szabolcs-Szatmár megye és Nyíregyháza történetéhez - Horváth Sándor: (Nyíregyházi) Ságvári-telepi krónika (1914-től)

A Ságvári-telepen sok mindenhez tették hozzá a kicsi, kevés, túlzsúfolt vagy korszerűtlen jelzőt. Különösen kevés volt a kút, a jó ivóvíz. Még 1967-ben is csak három kút volt a telepen: az egyik igen rozoga volt, a másik elfogadható, a Prága utcain meg tábla volt: Nem ivóvíz! Ezért az egy jó kútból sok száz méterre kellett néha a vizet cipelni, vagy lehetett inni azt a vizet, amelyről a KÖJÁL megállapította, hogy fertőzött. Itt az egészségügyi szolgálat annyiból állt, hogy a körzeti orvos hetente hat órát rendelt. Ha valakinek más időben vagy éjjel volt szüksége orvosra, bevánszoroghatott a városba, mert egy telefon sem volt a telepen. Sötétedés után pedig — különösen nőknek — nem volt ajánlatos a közlekedés a huligánok miatt. Pedig egyre több szép ház, egyre több gondozott kert formálta ezt a városrészt kertvárossá, nyaralóteleppé. Egyre több dolog indokolta, hogy Nyíregyháza vezetői nagyobb figyelmet, több törődést fordítsanak erre a munkáslakta területre. A Ságvári-telepet, ezt a „földszintes városnegyedet" megközelíteni legegyszerűbben a Dohányfermentáló felől lehetett a tisztes korú repülőhídon — a vasúti felüljárón — keresztül. Nem volt gyors, nem is volt kényelmes így a közlekedés, de az autóbuszok ritkán közlekedtek, a Tiszavasvári út elején pedig a vasúti sorompó többször volt zárva, mint nyitva. A lakosság egyedüli reménysége a közlekedés javulásában az volt, hogy a tervekben szerepelt egy vasúti felüljáró építése. A Ságvári-telep a városrendezési tervekben kislakás-építésre, fejlesztésre kijelölt területként szerepelt. Azonban éveken keresztül csak a telep tanácstagja, Torna Péter — aki itt mindenkinek, idősnek és fiatalnak egyaránt Péter bácsi volt — álmodott ide emeletes házakat, iskolát, óvodát, bölcsődét meg új kultúrházat. De mindezekhez hiányzott a pénz, sok volt a fontosabb tennivaló. Idő kellett ahhoz, hogy itt is kevesebb gonddal, jobban, otthonosabban érezzék magukat az emberek. A telep nyugati szélén, a Rózsa Ferenc utcán túl új házakat építettek, ezért elváltozások keletkeztek a 8/2. vízgyűjtő csatorna működésében — ez vezette el e mélyen fekvő részekről a csapadékot és a talajvizet. Ősszel és enyhe téli napokon néha a csatorna közelében lévő házak helyiségeiben bugyogott fel a víz, rongálta a falakat, melyeken salétromos foltok maradtak vissza, és víz alá kerültek a kertek is. Amikor pedig kiengedett a tél fagya, a magasan álló talajvíz sártengerré változtatta az utakat. A sárral mindenütt küszködtek a Ságvári-telepen. Negyedszázad alatt az utcák száma nyolcról 34-re nőtt, de csak háromban volt útburkolat és járda. Az új építkezőknek utat és villanyt ígértek, de csak petró-