Szabolcs-Szatmár megyei helytörténetírás - Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei levéltári évkönyv 3–4. (Nyíregyháza, 1982)

Források a XVII–XIX. századból - Kávássy Sándor: Ismertetések a régi Szatmárról

szól még, hogy az utolsó mondat tanúsága szerint, a további adatokat az épp 1727-ben alispánságot viselő Bagossy Lászlótól várta. A rendelkezésünkre álló kézirat — a szerző által kidolgozott és más megyék leírásában is alkalmazott séma szerint — két fő részre oszlik: az Általános részre és a Részletező leírásra. Az Általános részben két fejezetet találunk. Az első fejezetben a megye fekvéséről, természeti viszonyairól ír, jelentős teret szentelve a szőlőművelés és a bányászat ismertetésének. A második fejezet a közállapotokról tájékoztat. Ebben a megye területén egykor élt népekről, a korabeli lakosság etnikai viszonyairól, a megyében található felekezetekről, az előkelő családokról, valamint a közigazgatásról ír. A Részletező leírás három fejezetre tagolódik, az elsőben a szabad királyi városokat, a másodikban a várakat, kastélyokat, kolostorokat, a harmadikban a mezővárosokat és a fontosabb falvakat ismerteti. A kézirat a Fehérgyarmatról adott rövid tájékoztatás után szakad meg. ,,A további adatok közlését Bagossy alispán úrtól várjuk" — hangzanak utolsó szavai. Hogy továbbította-e Bagossy a kért adatokat, vagy nem, nem tudjuk. Erre majd a további kutatásnak kell fényt derítenie. A munka azonban így, félbenmaradt állapotában is igen fontos, nagy értékű forrás, különösen azok miatt az adatok miatt, amiket saját korának viszonyairól jegyzett fel. Ám Bél Mátyás korántsem csak saját tapasztalatairól és megfigyeléseiről adott számot, hanem úgyszólván az egész akkor rendelkezésére álló irodalmat is tanulmányozta, ezekre a jegyzetekben, a maguk helyén majd utalunk. Itt röviden csak annyit jegyzünk meg, hogy a magyar történetre forrásul főként Bonfini művének 158l-es (Antonius Bonfini: Rerum Hungaricarum. Francofurti, 1581.) és Istvánffy Históriájának akkori legfrissebb, 1724-es kölni kiadását (Nicolaus Istvánffi: Regni Hungarici História. Coloniae Agrippinae, 1724.) használta. (Ellenőriztük hivatkozásait, azok úgyszólván kivétel nélkül pontosak.) A Bél-kézirat gazdagságához viszonyítva meglehetősen szikár és keveset mondó az a rövid tájékoztatás, amit Szatmárról Tomka Szászky János munkáiban (Introductio in orbis hodierni geographicum. Posonii, 1748. 485—486. 1.; Introductio in orbis antiqui et hodierni geographiam I. Posonii—Kassoviae, 1777. 560—561. 1.) találunk. Hasonlóan szűkszavú az az ismertetés is, amit Politisch-geographisch und historische Beschreibung des Königreichs Hungarn (Presburg, 1772.) című munkája 93 —94. lapján Karl Gottlieb von Windisch ad. A következő részletesebb leírás mégis Windisch tollából áll rendelkezésünkre, Geographie des Königreichs Ungarn II. (Presburg, 1780.) című műve 155—167. lapjain. Előbb a megye elhelyezkedéséről, természeti—gazdasági viszonyairól tájékoztat, majd a négy járást ismerteti. Ez