Szabolcs-Szatmár megyei helytörténetírás - Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei levéltári évkönyv 3–4. (Nyíregyháza, 1982)

Tanulmányok Szabolcs-Szatmár megye és Nyíregyháza történetéhez - Szászi Ferenc: Adatok a Szabolcs megyei mezőgazdaságban alkalmazott gazdálkodási módokhoz (a századfordulón és a két világháború között)

nincs és tarka-összevisszaságban mindenből valamit találunk." A hizlalás csak azokban a gazdaságokban volt jelentékenyebb, amelyek elegendő tőkével rendelkeztek a szükséges takarmányok beszerzéséhez. Tejgazdaság csak a Nyíregyháza körül fekvő birtokokon volt kifejlődőben, de a vármegye többi részében mindenütt csak a háziszükséglet fedezésére törekedtek.^) A mezőgazdasági előadók és az alispáni jelentések szerint a sertéstenyésztés terén Szabolcs vármegye országosan is jelentős helyet foglalt el, de a meg-megújuló sertésvész a megye tenyésztését majdnem teljesen tönkretette. „Régente volt a szegény népnek is pénzforrása, s ez volt a sertésnevelés. Ha megszorult, eladta egy-két sertését. Most a sertéstartástól félnek, s elmondhatjuk, hogy a sertésvész az alsóbb néposztályoknál is kiszámíthatatlan károkat okozott" — olvashatjuk a Nyírvidékben.(25) A Nyírvidék 1902. július 13-i száma is arról számol be, hogy legelőjük nincs a kisgazdaságoknak a tehéntartásra és „iszonyú" a sertésvész.(26) Az intenzív gazdálkodásnak elsősorban a meglévő termelési viszonyok voltak a fő akadályozói. Az elmaradottság döntő oka a mezőgazdaság feudális maradványaiban jelölhető meg. A mezőgazdaságban az okszerű gazdálkodáshoz mindenekelőtt beruházható tőkére lett volna szükség. A tőkeszegénység azonban a kor súlyos problémája volt. A XIX. század végétől az első világháborúig terjedő időben javultak ugyan a hitelviszonyok, de Szabad Györgynek a hitelviszonyokról írt tanulmánya^) és Szabolcs megyei vizsgálódásunk alapján azt mondhatjuk, hogy a parasztság bármilyen forrást használt is fel hitelszerzésre, súlyos uzsorakamatot kellett érte fizetni, ami gazdasági megerősödése helyett helyzete rosszabbodását, nemegyszer tönkremenését okozta. A hitelviszonyok és a gazdálkodás módjának kapcsolatára, ezek tovagyűrűző problémakörére nagy számmal lehetne idézni Szabolcs megyei forrásokat. Ezék közül csak az 1900-ban szerkesztett politikai és közgazdasági évkönyvből a Nyírvidékben közölt sorokra utalunk: „A maga földjén gazdálkodó birtokosnak (rettenetes hitelviszonyaink szerint) pénze nem lévén, belterjesebb gazdálkodásról álmodni sem lehet... Bérlő osztályunk pedig... tőke nélkül... a legelső egy-két esztendő jó termése reményében vágván bele a bérletbe, intenzív, emberi munkaerőt igénylő gazdálkodásba nem kezdhet. Az ilyen bérlő aztán cselédjét, dohányosát, harmadosát nyúzza, szipolyozza."(28) A kisparasztok tönkremenését siettették a közterhek, a legkülönbözőbb címeken kirótt adónemek is. A nagyon terhes állami, egyházi, községi és fogyasztási adók súlya a nép vállaira nehezedett, amely végső-