Szabolcs-Szatmár megyei helytörténetírás - Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei levéltári évkönyv 3–4. (Nyíregyháza, 1982)

Tanulmányok Szabolcs-Szatmár megye és Nyíregyháza történetéhez - Hársfalvi Péter: Mit „veszítettek” az örökváltságos helységek a jobbágyfelszabadítással?

kémét, amelyik 1772 óta kb. 300 000 pengő forintot költött a váltságra, Nagykőrös, amelyik Galgóczy Károly szerint 1763 óta 507 165 forint 45 krajcárt fizetett ki örökváltságként, vagy éppen Nyíregyháza, amelyik 1803-ban 320 000 rajnai, majd 1824-ben ennek az összegnek körülbelül megfelelő 730 ezer bécsi értékű forintot vállalt magára a földesurak kifizetésére, eleve elestek a kárpótlás minden lehetőségétől. De reménykedhetett még Sárospatak, Szentes, Békéscsaba, hiszen esetükben kedvezett az 1833. évi korszakhatár. Ám — ismeretes — a 48 őszén bekövetkezett események az egész úrbéri kárpótlás ügyét leszorították a porondról, így természetesen az örökváltságos helységek ügye is megoldatlanul maradt. Az abszolutizmus azonban megkezdte a volt földesurak kárpótlását. Az örökváltságos helységek ügyében azonban ebben az időszakban tudomásunk szerint semmi sem történt. Illetve valami mégis. Ekkor fogalmazódik meg az az álláspont, hogy csakis az 1840. VII. tc. alapján és értelme szerint megváltakozott helységek és magánosok kaphatnak kárpótlást, másrészt, hogy az örökváltságban világosan meg kell különböztetni a szorosan vett úrbériséget a nem úrbériségtől, s nem lehet pl. a kisebb királyi haszonvételekért vagy kúrialításokért kifizetett öszszegekért kárpótlást adni. Ilyen váltságszerződés pedig — amelyikben az utóbbiak is benne foglaltattak — több volt, pl. Nyíregyházán, Nagykőrösön, Békéscsabán, Sárospatakon is. Annyi bizonyos, hogy — tudomásunk szerint — még e megszorítások alapján sem kapott egyetlen egy örökváltságos helység sem kárpótlást az abszolutizmus korában a szorosan vett úrbériségek után. Üjra, immár harmadszor vetődött fel a kérdés a kiegyezés után, 1868-ban. Ekkor meg is hozták az 1868. XXXIII. törvényt, amelyik kifejezetten az örökváltságos helységeknek az úrbéri örökváltságért adandó állami kárpótlás ügyével foglalkozik. Természetesen ez a törvény is — hogy úgy mondjuk: törvényességi alapra helyezkedik, és — csak az 1840. VII. tc. alapján és után megváltozott helységek és magánosok kárpótlását vállalja, nem 48, hanem az abszolutizmus szellemét képviselve. Hangsúlyozza a törvény azt is, hogy az örökváltsági összegben szigorúan, ha másként nem megy, nyomozás útján, el kell különíteni az úrbéres tőkerészt a nem úrbérestől, mert ez utóbbi után kártérítés nem jár. Ez a törvény tisztázza a kártérítés mértékét és módját is. Az 5. paragrafus kimondja, hogy annyit kap mindenki, mint amennyit az úrbé-