Szabolcs-Szatmár megyei helytörténetírás - Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei levéltári évkönyv 3–4. (Nyíregyháza, 1982)

Tanulmányok Szabolcs-Szatmár megye és Nyíregyháza történetéhez - Hársfalvi Péter: Mit „veszítettek” az örökváltságos helységek a jobbágyfelszabadítással?

paraszthasználói tulajdonába". Ez alig több, mint 2 százaléka mindössze a jobbágyfelszabadítással paraszttulajdonná vált földterületnek (10 251 000) hold). Ha ez igaz, akkor voltaképpen a kutatásnak nincs más feladata, mint megkeresni azokat, akiknek a megváltakozása eredményeként a 261 000 hold összejött. Varga János jelzi, hogy a fenti adatok csupán a szántóföldre és a rétre vonatkozik, tehát külön kellene — megfelelő adatok segítségével — számba venni a másfajta hasznosítású területeket, elsősorban is a jelentős legelőföldeket. De ezt is figyelembe véve, az örökváltságos földterületekre vonatkozóan Varga János becslését, számítását alacsonynak tartjuk. Alacsonynak tartjuk a szántóföld és a rét területi részaránya alapján is, még inkább, ha igényt tartunk a — különösen az alföldi városok esetében nagy jelentőségű — legelőterületek beszámítására is. Gondoljuk meg, hogy pl. Békéscsaba, melynek határa meghaladta a 85 000 holdat, már egymagában harmadát lefoglalja a szóban forgó területnek. Csaba 1845-ben 802 050 forintot fizetett ki földesurai kezéhez, illetve ennyinek a kifizetését vállalta magára, amiben benne volt némely nem úrbéri természetű ingatlan vételára is. Csongrád városáról is tudjuk, hogy 1848-ban 400 egész jobbágy telket vásárolt meg kerek egymillió forintért. De jelentkezett kárpótlásért a szintén terjedelmes határú Kecskemét, Nagykőrös, Nyíregyháza, Sárospatak, Szarvas, Szentes. (Vásárhely — Fényes Elek információja szerint — 48 előestéjén még csak „hatalmasan dolgozott" a váltságon.) Ha az említett városok határát felmérjük, érzékeljük, hogy a 261 000 hold örökváltságos szántó és rétföld mennyire nem fejezheti ki az 1848 előtt váltság útján paraszti kézre került, korábban úrbérileg lajstromozott, illetve örökös, vagy szabadalmas szerződés mellett bírt földterület arányát. De mai ismereteink alapján más, biztos, módosító adatot közölni nem tudhatunk. Ismeretes, hogy az örökváltságos helységek kárpótlását már az 1848. XII. tc. 9. paragrafusa kilátásba helyezte azzal, hogy „a körülményekhez képest" a minisztérium fog majd intézkedni, „igazság és méltányosság" szerint. A forradalom idején, 48 őszén — miként az egész úrbéri kárpótlás ügye is — az örökváltságos helységek ügye csupán a törvényjavaslat megalkotásáig jutott el. Mindössze annyi mondatott ki, hogy a „magános egyesség útján 1833 január első napjától fogva . . . megváltott úrbériségeken fekvő adósságokat a kármentesítés öszvegéig ... az állomány veszi át, vagy ha a megváltott úrbériségek adósságokkal terhelve nem volnának, a megváltott községeket, vagy a magokat megváltott egyes lakosokat kárpótlási követelésük erejéig státuskötelezvényekkel fogja kármentesíteni . . .". Most ne is tekintsünk a javaslat egyéb megszorításaira, csupán arra, hogy az 1833. január l-e előtt megkötött szerződéseket a kárpótlási lehetőségekből eleve kirekesztette. így Kecs-