Szabolcs-Szatmár megyei helytörténetírás - Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei levéltári évkönyv 1–2. (Nyíregyháza, 1979)

Bél Mátyás – Schemberger Ferenc: Szabolcs megye a XVIII. században. Fordította: Balogh István - Bél Mátyás: Szabolcs vármegye

a törököt abban, hogy a vidéket gátlás nélkül pusztítsa. Ezért olvassuk róla, hogy az ország költségén — amit az oklevelek közmunkának, labor gratuitusnak mondanak — tartották fenn az erődítményeit. Leginkább magyar katonák, hajdúk tanyáztak benne, akik az ellenséggel állandóan csatáztak, valahányszor erre alkalmuk volt. Mikor 1604-ben Bocskai István, Erdély fejedelme Magyarországra váratlanul fegyveres erővel megtámadta, Kátai Mihály a várat őrséggel megerősítette, majd lelke állhatatlanságának különös jelét adta, amiért később kegyetlen halálával bűnhődött. Ugyanis Bocskai győzelmének első hírére — gonoszul érezve — nem tétovázott pártot ütni, Bocskai átállását megjutalmazta, miután a latin nyelvet annyira-amennyire ismerte, az úgynevezett kancellári hivatalt ruházta rá, de az neki Bocskai halála után nagyon rosszul ütött ki. Ugyanis kihurcolták a börtönéből, ahová még ura életében vetették volt, a testőrző katonák rút módon megölték, úgy összevagdalták, hogy a piacon szerte szórt teste részeit a felesége csak nehezen tudta összeszedni. A bécsi béke után a mezővárost a róla nevezett családnak kellett volna visszaadni, a hozzátartozó birtokkal együtt. De amint olvassuk ez akadályba ütközött, úgy, hogy újabb törvénnyel kellett benne határozni. Az 1609:57 artikulus ezt rendelte: „Kalló mezővárost tartozékaival már a legszentebb felség sokszori Ígérete és a bécsi békesség szerint, őfelsége a nádor ált#l adassa vissza, amennyiben az említett, most újabban visszaállított végvár veszedelme és kára nélkül meg lehet tenni." Azelőtt ugyanis, mielőtt a mezővárost erődítményekkel övezték volna, az a Kállay família örökös birtoka volt. Mivel azonban a családot, sokan nyilvánosan is intették, nehogy károsan essék, hogy a törökkel szomszédos mezővárost megszálló császári katonaságot kivigyék, hacsak nem a vidék nyilvánvaló veszedelmével. Ezért újabb határozatok voltak szükségesek, amint látható az 1635:81 és 1638:64 artikulusokból és amelyeket, mint a mezőváros történetéhez tartozókat ide iktatni nem mulaszthatunk el: „A karok és rendek méltányosnak tartják, hogy annyi szenvedett kár és fáradságos sürgetések után a Kállay családot a kallói örökségi fekvő jószágokra nézve (ő szent felsége beleegyezését megnyerve), ugyanazon felség által kinevezendő királyi biztos által, egyenlő értékű fekvő jószágokkal, a legközelebbi keresztelő Szt. János napig (június 24.) addig is míg a kallói fekvő jószágok az ellenséges szomszédságtól felszabadulnak, kielégítsék." „Azután a békésebb helyzet és állapot helyreálltával, a mostan nyerendő fekvő jószágok visszaengedése után az említett örökségeket a nevezett családnak visszaadják."(25) Erre a határozatra támaszkodva a Kállay család örökös birtokát az ellenség ki verése és az utolsó polgárháború után a Rákóczi által erődité-