Szabolcs-Szatmár megyei helytörténetírás - Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei levéltári évkönyv 1–2. (Nyíregyháza, 1979)
Bél Mátyás – Schemberger Ferenc: Szabolcs megye a XVIII. században. Fordította: Balogh István - Bél Mátyás: Szabolcs vármegye
sétől megfosztott várost ismét visszakérte. Lakói magyarok, van három: vására húsvét előtti hatodik vasárnapon, Szt. György (április 24.) és Szt. Mihály arkangyal (szeptember 29.) napján. 3- § Csege, egykor a Csáky családé, régen Csákvára, nemzetségi helye. Erről Thuróczy így ír: „Szabolcs vezér, akitől a Csák nemzetség ered, elért arra a mezőre és helyre, ahol most Csákvára áll. A várat ez a Szabolcs vezér alapította, amelyet aztán halála után rokonai és családja róla nevezett el. Előbb azonban Szabolcsnak nevezték. Ezt a várat Szár László fiai, Endre, Béla és Levente idejében a magyarok közös elhatározásából lerombolták. Aztán az egykor híres erősség faluvá süllyedt és amint szokott lenni, elfacsart névvel most már Csegének hívják. Alkalmas fekvésén — mert a Tisza mellett épült — és kiválóan termékeny határán kívül, semmi sem maradt az egykori rangjából. Itt most nyilvános postaállomás van, ezért megfelelő átkelőhely a Tiszán. Most a Vay örökösöké.(26) 4- §. Újváros. Ha név jelentését kutatod, biztos, hogy valamikor mezőváros volt. A latin név magyarul új várost jelent. Ha említem, azt hiszem, hogy csupán Csákvárral hasonlítható össze. Bárhogy is volt, msucsak falvak közé sorolható, a Kadarcs nevű mocsaras folyó mellett, alig lehet mást, mint az útvonal melletti vendégfogadót és postaházat említeni. Határa egyaránt bő és termékeny, legfőképpen marhatartásra alkalmas. A lakosok állítása szerint két magyar mérföldre van Debrecentől, ami a német mértékkel mérve négyet tesz ki, szélesen kiterjedt síkságon. Magyar település, és olyan nagy, hogy bízvást megérdemli a mezőváros nevet. A Jósa, a Haller és több más család birtoka. 5. §. Nádudvar. A járás erről vette nevét. Másként igen népes mezőváros, határa olyan tágas és termékeny, hogy 300 jobbágy befogadására is elegendő lenne. A mocsaras Hortobágy mossa, Debrecentől délre 4 mérföldnyire van. A br. Haller, az Ibrányi és Komoróczy örökösök és mások a földesurai. Ezután a falvak következnek. 6. §. 1. Püspökladány. Nádudvartól egy mérföldre délre, igen tágas határral, amelyet délről a Berettyó merő mocsara, a Sárrété zár körül. A kincstár és mások birtoka.