Szabolcs-Szatmár megyei helytörténetírás - Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei levéltári évkönyv 1–2. (Nyíregyháza, 1979)

Bél Mátyás – Schemberger Ferenc: Szabolcs megye a XVIII. században. Fordította: Balogh István - Bél Mátyás: Szabolcs vármegye

mintha a szellem szállta volna meg őket. Még az is, akit már egyszer be­csaptak, és saját kárán tanulva óvatosabb lett, ismét és ismét áldozatul esik nekik. Mindeniknek van földesura, adót is fizetnek neki, vagy mun­kára vannak kötelezve. Legnagyobb részük kálvinista, a ruthének azonban — bár ragaszkodnak a görög szertartáshoz, mégis egyesültek a római egy­házzal. 4- §• Ezek voltak a lakosok nemei és szokásai. Most lássuk a megye ható­ságát és igazgatási módját. Itt a főispáni méltóság és hivatal is változó, nincs egyetlen nemzetséghez kötve. Amikor szükséges, a király azokra szokta ráruházni, akik e legfőbb hivatalra érdemesek. Amint sikerült megállapítani, a következők voltak a főispánok: Báthori I. István, aki Zsigmond, Albert utószülött László, várnai Ulászló uralkodása és Hunyadi kormányzósága alatt volt országbíró.(7) Báthori II. István, Magyarország nádora II. Lajos és I. Ferdinánd alatt, meghalt, tagjaiban megrokkanva, 1535-ben, el van temetve Pozsonyban a Szt. Márton egyházban. Báthori András országbíró, Somogy, Szatmár és Szabolcs megyék fő­ispánja. I. Ferdinánd és II. Miksa alatt élt. 1566. október 4-én halt meg és a tisztelendő pálos atyák tallósi sírboltjában, Pozsony mellett van elte­metve. Báthori III. István, országbíró, örökös nélkül halt meg 1605-ben, roko­nai a mi korunkig éltek. Bedegi Nyáry István, királyi belső titkos tanácsos, a felső-magyaror­szági részek főkapitánya, Szabolcs vármegye főispánja. Brebiri Melith Péter, Szabolcs vármegye főispánja. Szálai Barkóczy István, a felső-magyarországi részek főkapitánya, Szabolcs vármegye főispánja. Vásonkői Zichy István, győri főkapitány és Szabolcs vármegye fő­ispánja. Vásonkői Zichy Péter, Szabolcs vármegye főispánja. Vásonkői Zichy László, Péter fia még atyja életének III. (VI.) Károly különös kegyelméből Szabolcs megye főispánjává kinevezve, meghalt 1726-ban, korai fiatalságában. Öt követte öccse, Zichy Miklós, akit fiatal kora miatt, míg hivatalát elláthatja lazi Ghilányi György helyettesített királyi kegyelem alapján. Ezeket jegyezhettük fel, de a levéltárban töb­bek nevét lehetne kideríteni. Mivel az az idők viszontagságai miatt szét­szóródott, nem tudom, hogy a névsort máshonnan ki lehet-e egészíteni va­lamikor. Hacsak a levéltárra felügyelők szorgalma nem segít, vagy azo­ké, akik a magán- és az ország közlevéltárait őrzik.

Next

/
Thumbnails
Contents