Szabolcs-Szatmár megyei helytörténetírás - Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei levéltári évkönyv 1–2. (Nyíregyháza, 1979)

Bél Mátyás – Schemberger Ferenc: Szabolcs megye a XVIII. században. Fordította: Balogh István - Bél Mátyás: Szabolcs vármegye

Az is elő szokott fordulni, nem csak a Tisza áradásakor, hogy a mélyebb helyeken a mocsaras síkságot olyan időszakos és káros vízállás borítja el, mintegy árvízként, mint mikor a folyók felduzzadnak és megáradnak. Ugyanis e tájon számos olyan mocsarat találunk, amelyek idő jártával kiszáradnak, s igen jó legelőt nyújtanak. Sőt szántás—vetésre is alkalmasak lesznek, aztán a visszatérő vízzel a halak régi joggal ismét birtokba veszik őket. Egyesek megfigyelték, hogy hétéves időszakokban a víz leapad, majd visszatér. Mások tagadják, hogy ez rendszeres lenne, azt mondják, hogy a váltakozás az egyes évek esős időjárásának és a szárazságnak következménye. Nem akarom a jelenség okát kutatni, mivel ez feltett szándékomtól idegen, nehogy a természet ezen csodája által Magyarországot más vidékeknél rosszabb hírbe hozzam, mint amit a cirnicai, a carni, a burgundi és bonnaldai tavak már megszereztek.(l) Ámbár a tokaji szőlőhegyek szomszédságában fekszik, a megyénk a szőlővessző irányában olyan mostoha, hogy a lakói nem győznek panaszkodni a kedvezőtlen körülmények miatt; akik a mocsaras síkon laknak, nem élhetnek úgy a Bacchus(2) ajándékával, mint akik dombos vidéken élnek. Valóban, hogy ha a böszörményi szőlővel beültetett, húzós bort adó kerteket figyelmen kívül hagyjuk, a szőlőművelésnek alig találjuk nyomát. A Tisza-mentén gyümölcsös kertéi azonban sokféle találhatók, bőségesen is teremnek, azt gondolhatná valaki, hogy valaha Pomona(3)- istennő lakott errefelé. Bizonyosan ,,a gyümölcsoltó isten almával ékes koszorújával itt rakta le áldását." Gyümölcsben való bőségét és annak olcsóságát abból is megítélhetni, hogy a tél közepén, amikor a gyümölcs már ritka, egy szekérderék válogatott alma, 40 vagy 50 pénzbe — így hívják a birodalmi garast — kerül. Itt olyan almavermeket szoktak készíteni, mint másutt sehol. így csinálják; négyszögletes gödröt ásnak, hosszabbat, mint a szélessége, ölnyi mélyen, az alját és oldalát náddal bélelik, a fáról lerázott almát több szekérnyi mennyiségben belehordják, a tetejét náddal befedik, nehogy az alma megfaggyon télen. Az ilyen módon elraktározott gyümölcs jobban megmarad, mintha nagy költséggel készített pincékben rakták volna el. Vegyük még ehhez a dinnye bőségét is. Ugyanis ez az, amivel e táj, mind íze, mind kedveltsége miatt elhíresedett. Az itteni dinnye ugyanis minden másutt termettel felülmúlja édességével, ízével, szagával. „A megszokás ebben nekünk vezetőnk volt, Mikor érni kezd, már kívánom, A számpadlása is érzi, méznél édesebb ízét. Nem egyszer ízlelte idegen szája az itteni dinnyét, Ezt, hogy-hogy, mindig jónak találta."(4)