Szabolcs-Szatmár megyei helytörténetírás - Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei levéltári évkönyv 1–2. (Nyíregyháza, 1979)

Tanulmányok Nyíregyháza XIX. századi történetéhez - Für Lajos: Nyíregyháza és Nagykőrös agrárviszonyai a reformkor küszöbén

végezni. Ha figyelembe vesszük is, hogy a településeink által használt nagykiterjedésű pusztákat sajátos joghelyzetük folytán nem tekintették contributió alá tartozó földeknek (noha a megművelt foltok épp a tanyásodás lassú térhódítása révén azokon is folyvást szaporodtak), az országos összeírás Nagykőrösre vonatkozó adatai — mintegy 4200 hold — és az igaerő száma után végzett mostani becslésünk között akkor is többszörös eltérés tapasztalható. Amíg a ténylegesen megművelt földterület Nyíregyházán majdnem háromszorta, addig Nagykőrösön mintegy ötszörte mutatkozik nagyobbnak az országos összeírásban rögzítettnél. Számításunk valós voltát látszik igazolni, hogy a megművelt föld Nagykőrösön és Nyíregyházán éppen úgy, mint a hajdúvárosokban, az összes földterületnek mintegy 30—35 százalékát tette ki.(37) A művelési ágak övezetszerű elhelyezkedésével a szakirodalom foglalkozott már.(38) A települést körbefogó belső övezetben a „bellegelők" voltak, ezt követték — vagy közéjük ékelődtek — a szőlős- és veteményeskertek, s a belső öv külső felén helyezkedtek el a szántók. A külső nagykiterjedésű övezet a szilaj állattartást szolgáló legelők zónája volt. Kissé szabálytalanabbul ugyan, de hasonlóan tagolódott Nagykőrös és Nyíregyháza (s tegyük hozzá: szinte valamennyi korabeli jobbágy falu) határa is.(39) Amint ez a művelés alá vett földek növekvő arányából következtethető, a fejlődés bizonyára több helyen felszabdalta már az övezetek hagyományos rendjét, egyre több legelőt hódítva el a szántóföldi és a — településeink esetében mind fontosabb — szőlőkultúrának. Mindez szervesen összekapcsolódott a tanyarendszer fokozatos kiépülésével. A jószág védelmét szolgáló hajdani építmények mellé a nyíregyházi szállásokon — s a nagykőrösi legelőkön — a szántóföldi gazdálkodás nyomában földházak és gabonatárolók épültek, a szállásföld ,,lassan a mezőgazdasági munkák színhelyévé vált."(40) A szállásföldek után következtek a puszták is, hiszen a szorgalmas „tót gazda —• írták három évtizeddel később — nem csak hogy saját földjét megműveli, de még a szomszéd pusztákon is pénzes földet művel."(41) A földművelés a nyomásos gazdálkodás rendje szerint folyt ugyan, a termelő közösség egészére érvényes nyomáskényszer azonban, a birtoklás szabadabb jellegéből fakadóan, ismeretlen volt. „Calcatura itt nincs — szögezték le határozottan a nagykőrösiek —, hanem szabad adás—vevés által ki mennyit szerezhetett, azt a maga tetszése és földjeinek mennyisége szerint miveli ki-ki."(42) A „maga tetszése" persze nem jelenthetett korlátlan szabadságot, hiszen a gazdálkodás rendjét mintegy a termelés belső kényszere és általános színvonala jóeleve meghatározta; a föld ugaroltatása, pihentetése épp olyan kényszerű feltétele volt a termelésnek itt is, mint bárhol másutt az országban. A nyomásos gazdálkodásnak (az egy-