Dokumentumok a magyar állatorvosi oktatás történetéhez VI. 1963-1970 - A Szent István Egyetem Állatorvos-tudományi Könyvtárának Kiadványai 8. (Budapest, 2007)
Forrásközlés
zat mindenekelőtt a Magyar Tanácsköztársaság megalakulásáról, első eredményeiről és dicsőséges harcairól ad számot, de a TASZSZ, a ŐTK, a Zentralbild, a Tanjug anyagának felhasználásával képet adunk a magyar munkásosztály történelmi cselekedetének külföldi hatásáról is. A 42 képből álló sorozat keretében két kisebb - önállóan is felhasználható - anyagot adunk a Kommunisták Magyarországi Pártja és az 1918-as polgári demokratikus forradalom emlékeiből. Kérjük és javasoljuk, hogy Igazgató elvtárs beszélje meg a párt és a szak- szervezet vezetőivel ezen agitatív jellegű dokumentumok megrendelését és fel- használását, hogy azok az üzem, vállalat munkahelyein méltóan demonstrálják a megemlékezést. Biztosak vagyunk, hogy a fotósorozatot jól fel tudják használni faliújságokon, kiállításokon, pártnapokon, ünnepi párttaggyüléseken, a sorrake- rülő üzemi, vállalati évfordulós ünnepségeken is. Továbbá a sorrakerülő Magyar Tanácsköztársaság 1969. március 21-én tartandó 50. évfordulója megünneplésének előkészítésében. Tekintettel arra, hogy a sorozatból csak a megrendelt példányszámok készülnek el, kérjük, hogy a szükséges példány szám okát a mellékelt megrendelőlap felhasználásával, lehetőleg 10 napon belül a TÁNCSICS Szakszervezeti Könyvkiadó /Budapest, VIII. Mező Imre út 19/b./ címére megküldeni szíveskedjenek. A fotósorozat ára 510.-Ft.. melvet a fenti Kiadó fog szállítani, kb. 1968. július hó végén! Az anyag politikai jellegénél fogva, hasonló tartalmú levelet küldött a Szakszervezetek Budapesti Tanácsa a szakszervezeti bizottsághoz. Kérjük Igazgató elvtársat, hogy a megrendelést egyeztetni szíveskedjen, nehogy kettős megrendelés álljon elő. Elvtársi üdvözlettel: Magyar Távirati Iroda Fotó Osztály. 124. Budapest, 1968. április 5. Részvétel a Bécsi Állatorvosi Főiskola 200 éves jubileumi ünnepségén 102/1968. Magyar Nemzeti Bank Devizagazdálkodási Főosztály. A Bécsi Állatorvosi Főiskola 1968. május 7-től 11-ig ünnepli 200 éves fennállását. A jubileumi ünnepség keretében tiszteletbeli doktorrá avatják Dr. Manninger Rezső akadémikust, Egyetemünk nemzetközileg is elismert nyugdíjas tanárát, aki május 11-én előadást is tart. Egyetemünk a Bécsi Állatorvosi Főiskolával, s annak tanári karával évtizedek óta szoros szakmai és közvetlen személyi kapcsolatot tart fenn. Az Állatorvostudományi Egyetem 175 éves jubileumára 1962. évben a Bécsi Állatorvosi Főiskola küldöttségileg jött el. A küldöttség névben és számban fémjelezte Egyetemünk világhírét. Manninger professzor tiszteletbeli doktorrá avatása ezt a nemzetközi elismerést tükrözi újólag. Egyetemünk számára ez a megtiszteltetés szinte kötelességszerűvé teszi, 152