Dokumentumok a magyar állatorvosi oktatás történetéhez VI. 1963-1970 - A Szent István Egyetem Állatorvos-tudományi Könyvtárának Kiadványai 8. (Budapest, 2007)
Forrásközlés
hogy az ünnepségen minél nagyobb számban képviseltesse magát, azon részt vegyen, s a magas korban lévő professzor kitüntetésének átvételénél jelen legyen, s nemzetközi kapcsolatait a szovjet, francia és más nemzetiségű tudósaival felelevenítse, bővítse. A Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium az ünnepség súlyát s azon való részvételünket értékelte, s a kiutazásra készülő 5 fő részére a szolgálati útlevél kiadását biztosította. Kérem, hogy fenti kivételes indokaink alapján 5 fő részére a magán kiutazások céljára rendszeresített keretből személyenként 25 dollárt biztosítani szíveskedjék azzal, hogy az ne érintse az egyébként személyenként rendszeresített 70 dolláros kontingenst. Dr. B. Kovács András egyetemi tanár, rektor. 125. Budapest, 1968. április 8. Közreműködés a FAO munkájában 491/1968. A FAO Magyar Nemzeti Bizottságának. Utalással Dr. Karcsai Károly főtitkár elvtárssal folytatott múlt hó 29-i személyes megbeszélésünkre, a FAO munkájába való bekapcsolódásunk lehetőségeit ez idő szerint az alábbiakban látom és tudom felajánlani. 1. Tanszékünk mikroelem kutatás terén vezető munkahely az országban. Egy évtizedes tapasztalatokkal, kb. 40.000 analízis adattal rendelkezik, és jelenleg a mikroelem ellátás hatását tanulmányozza a növényi, az állati és a bendőb'eli mikrobás fehérje szintézisre. Ez utóbbi nagyon fontos a karbamid takarmányozási felhasználásának hatékonyabbá tétele és kiterjesztése érdekében. 2. A fenti témákhoz kapcsolódóan, de azoktól függetlenül is, vizsgáljuk a különféle takarmányok aminosav összetételét, és e vizsgálatok technikájában kiváló jártassággal rendelkezünk. 3. Szérum-Ca és szérum-P-szint vizsgálatok alapján tanácsot tudunk adni a tehenek optimális Ca és P ellátásának beállítására és ezáltal a fogamzási arány javítására. A tanszék az 1., 2. és 3. pont alatt említett kutatási területeken minden évben fogadni tudná a fejlődő országok néhány szakemberét és vállalhatná, hogy a megjelölt témakörökben tanácsadó központ feladatát lássa el. Ennek azonban előfeltétele volna, hogy a FAO útján lehető rövid időn belül az alábbi műszerekhez hozzájusson, és a vállalandó feladat ellátása ezáltal kellően hatékonnyá váljon, a/ Perkin-Elmer Model 303 Automatic absorption spectrophotometer $ 14.000, b/ Biochrom BC 200 automata aminosav meghatározó készülék. Gyártja: BIO- CAL Instrument 8032 München-Gräfelfing $ 12.000, c/ Perkin-Elmer gázkromatográf Typ Standard $ 8.000. 153