Dokumentumok a magyar állatorvosi oktatás történetéhez II. 1817-1849 - Az Állatorvostudományi Egyetem Központi Könyvtárának kiadványai 4. (Budapest, 1990)
Forrásközlés
191 De káros is ezen az Austriai tartományokban szokásba vett el rás; mert az ember orvos tán egészben más rendszer szerént képeztetvén, az állatorvosi tanokba ellentmondásnak tetsző elveket nem szívesen fogadja el, és sokat kell felejtenie az ember gyógytanból, hogy tökéletes állatorvos váljék belőle. Ha ezen felöl még azt is tekintetbe vesszük, hogy az ember orvos, kivált nálunk, ahol az állatorvoslás még korántsem áll a tudományok közt azon helyben, s mely azt tulajdonképpen illeti, magát állatorvosnak mondani szégyenli, s e tudománybani jártasságát a hol csak lehet, megtagadja: az állatorvoslás ily növendékektől valóban nem sokat reménylhet, s a mezei gazdaság, melynek alapja az állatorvoslás, tőlük nem sok hasznot várhat. Mindazon által egyik orvosnak sem tilthatjuk meg, hogy ő az állatorvoslást is hallgassa, sőt inkább ilyeneket, ha a tudomány eránt is szeretettel viseltetnek álladalmi orvosokká lehetne képezni, akinek mind a két tanban jártasoknak kell lenni. Mert az, hogy az országos főorvos és a vármegyei főorvosok, a kik ha nem tanult állatorvosok, a szakhoz mitsem értenek, a melléjük rendelt állatorvosoknak utasításokat adjanak, ez, mondom az ép észnek s azon felséges elvnek mond ellent, mely szerént "...minden hivatalok csak szakértők által képviseltethetnek.." a mely mégis az orvos ügybeni javaslatnak első tételét teszi. 2. Az állatorvoslási tanfolyamra fölveendők még a kovácsok, a kik mesterségüket egykor mint mesterek vagy más módon nyilvánosan akarják űzni. Ezek számára a tanfolyam csak egy évig tart; ők csak a lovak betegségeinek gyógyítására vonatkozó tanokat hallgatják, s ennél fogva ló-orvosok lesznek. Ide tartoznak a lovas ezredeknél meg a magyar vontató katonáknál alkalmazott gyógykovácsok is, a kik eddigié a bécsi
