Dokumentumok a magyar állatorvosi oktatás történetéhez II. 1817-1849 - Az Állatorvostudományi Egyetem Központi Könyvtárának kiadványai 4. (Budapest, 1990)
Forrásközlés
192 intézetben képeztettek. - Erről a hadiministeriumot értesíteni kellene, hogy az egyes ezredektől e czélra kiszemelt egyének tanulmányaikat már a jövő tanév elején kezdhessék meg. Ezeknek szállásozásáről illetőleg a legközelebbi katonai laktanyában lehetne rendelkezni. Ezen katonai gyógykovácsok aztán az illető lovas ezredeknek egyes zászlóaljainál (Escadron) nyervén alkalmazást, az ezredi állatorvosnak vezérlete alatt álljanak. Ez utóbbinak tökéletesen kiképzett állatorvosnak kell lennie, hogy az előforduló törvényszéki s rendőrségi állatorvoslási eseteket szakértő önállósággal intézhesse el. Az ezredi állatorvosok az orvosi bizotmány (Medicinal Collegium) állatorvosi szakosztályának, ennek hiányában pedig a Magy. állatorvoslási intézet igazgatójának vannak alárendelve; - ahová is ők hónapi, félévi, s egész évi jelentéseiket küldendik be. 71. Pest, 1848. jón. 8. Az Orvosi Kar bizottságot küld ki egy Dispensatorium (Gyógyszerkönyv?) kidolgozására. Az elnök előrejelezvén, mikép az ipar és kereskedelmi Minister Úrhoz vett azon előterjesztésére, miszerint az elavult és se a tudomány kifejlettebb jelen állásával többé össze nem hangzó, se a kor szükségeit ki nem elégítő és helybeli körülményekkel meg nem egyező Dispensatorium helyett, egy újabb tudományos elveken alapuló, a tudomány mindinkábbé haladásának megfelelő, és a lehetőségig Magyar Hazánk körülményeihez alkalmazandó Dispensatorium kidolgozása múlhatatlanul szükséges lenne; - melly megkeresés nyomán az előterjesztő elnök a szükséges intézkedések megtételére utasíitatott.