Feiszt György (szerk.): Requiescat in pace. Levéltáros nekrológok 1923-2011 (Székesfehérvár, 2012)

Nekrológok

Egész élete munkája, osztatlan érdeklődése főleg a gazdag levéltári emlékanyag felderítésére irányult; különösen ez teszi a mi számunkra munkáit Örökbecsűvé.

Miskolczy Gyula LK, 1924.1-4. sz. 201-202. p.

Bekény István (1916-1997)

Szinérváralján született. Régi erdélyi-partiumi nemesi családhoz tartozott, származását soha nem hallgatta el, de távol állt tőle bármely dzsentri allűr. Tanulmányait francia-román szakon Kolozsvárott végezte. Egykori kollégáitól tudtuk meg - ő szerényen hallgatott erről -, hogy az egyetemen a romaniszüka nagy ígéreteként tartották számon. Az egyetem elvégzése után, már az 1940 utáni magyar időben, Nagyváradon, a Szent László Gimnáziumban tanított egy rövid ideig. Román és magyar származású tanítványai később szeretettel emlékeztek egykori lelkes tanárukról. 1942-ben elnyerte szűkebb pátriája, Ugocsa vármegye főlevéltárosi állását. Rövidesen behívták azonban katonának, s a szovjet frontra vezényelték. Hazatérése után a Belügyminisztériumban kapott állást, ahol négy éven át különböző beosztásokban dolgozott. Több évtizedes közös munka után csak véletlenül, másoktól tudtuk meg, hogy 1944 végzetes évében milyen sokszor és önfeláldozóan segítette az üldözötteket - miként belügyi tisztviselőként a kitelepítésre ítélt németeken is igyekezett segíteni. 1949 márciusában, bizonyos kényszerítő körülmények folytán, visszatért a hozzá közelebb álló levéltárosi pályára. Először a Pest Megyei Levéltár munkatársa lett, majd 1949 májusában az Országos Levéltárhoz került. Itt Ember Győző főigazgató mellett az intézmény titkárságát vezette. 1952-1953-ban a Fővárosi Levéltár helyettes vezetőjeként dolgozott. 1953-ban a Levéltárosok Országos Központjában a tudományos osztály vezetője lett. Ma már kevesen tudják, de számos levéltár-szervezési, módszertani kérdés rendezésének kezdeményezése kapcsolódik itteni tevékenységéhez. 1954. november l-jével visszakerült az Országos Levéltárba, ahol nyugdíjba vonulásáig, 1980. december 31-éig, több mint negyedszázadon át a II. osztályt, az ún. polgári-kori osztályt vezette.

1963-ban francia állami ösztöndíjasként részt vett a párizsi Archives Nationales-ban működő három hónapos Stage Technique International d’ Archives-on. 1971-ben az UNESCO megbízásából közreműködött a Mali Köztársaság levéltárügyeinek reorganizálásában. Levéltárosi pályájának csak futólagos áttekintése is bizonyíthatja, hogy gyakorlatot szerezve a megyei levéltáraktól a minisztériumi igazgatásig, majd az Országos Levéltárig és kiegészítve ezt a gyakorlatot az egész ország levéltárügyének a LOK-ban szerzett ismereteivel, gazdagítva nyugat-európai, nemzetközi tapasztalatokkal - kitűnő áttekintőképessége és fölényes intelligenciája birtokában - mindez az ismeret a magyar levéltárügy egyik legkiválóbb szakemberévé avatta. Levéltárosként keveset publikált, inkább szervezte, egyengette mások munkáját és pályáját. Osztálya az ő vezetésével rendezte, az 1956. évi iratpusztulás után pedig mentette a polgári-kori miniszteriális iratokat, és repertóriumok sorának elkészítésével tette a kutatók számára hozzáférhetővé. Az ő megértő segítségével vált lehetővé az akkoriban megjelent számos polgári-kori forráskiadvány elkészítése. Ennek elismeréseként tagja lett a Közalkalmazottak Szakszervezete Elnökségének és elnöke volt az Elnökség mellett működő Levéltárosi Szakbizottságnak, amely tisztségeket évtizedeken át betöltve a levéltárosok kollektív érdekvédelmét igyekezett előmozdítani.

Román iskolákban elsajátított ismereteit műfordítóként gyümölcsöztette: több kiváló román író regényét tette hozzáférhetővé élvezetes formában a magyar közönség számára,

40