Feiszt György (szerk.): Requiescat in pace. Levéltáros nekrológok 1923-2011 (Székesfehérvár, 2012)

Nekrológok

disszertációját, amely még 1972-ben könyvalakban is megjelent az Akadémiai Kiadó gondozásában. E könyvében Szőcs Sebestyén a kormánybiztosi intézmény 1848-as kialakulását vizsgálta. A nagyon gazdag levéltári dokumentáción nyugvó monográfia az intézménytörténet mellett 53 kiküldött kormánybiztos működésének aprólékos rekonstruálását is elvégezte. A téma később is foglalkoztatta Szőcs Sebestyént. Már, mint a Budapest Főváros Levéltára levéltárosa 1979-ben hosszú tanulmányt jelentetett meg a BFL Évkönyvében Irányi Dániel 1849-es kormánybiztosi tevékenységéről. Új munkahelyén, a BFL-ben 1971-79 között a dualizmuskor központi városigazgatási szervek iratanyagával került szoros kapcsolatba és ez ihlette történészi témaválasztásában: politikatörténeti érdeklődését megőrizve Szőcs Sebestyén korszakot váltott. E munka gyümölcse a BFL saját kiadásában, 1977-ben megjelentetett mű, a „Budapest Székesfőváros részvétele az 1905-1906. évi nemzeti ellenállásban” című monográfia. A téma első történészi feldolgozása során Szőcs megszokott kutatói erényeit érvényesítette: a levéltári források hihetetlen bőségének felhasználásával kimerítő és megbízható leírást adott a történeti problematikáról. A fővárosi levéltárosi éveket megszakította a Pest Megyei Levéltár Váci Fióklevéltára élén töltött egy-két év, majd az ÚMKL Módszertani Osztályán eltöltött valamivel több, mint egy évtized. 1992-ben Szőcs Sebestyén újra visz- szatért a BFL kötelékébe és itt dolgozott fájóan korai haláláig, mint Pest város levéltára referense. Tudományos érdeklődése, ezzel párhuzamosan, a várostörténet politikatörténetéhez kötötte továbbra is, ez szabta meg újabb kutatásait. 1989-ben elkészített és egy évvel később megvédett kandidátusi értekezésének témája: „A városi kérdés az 1832-36. évi országgyűlésen”. Ebből a témakörből terjedelmes tanulmányt jelentetett meg 1988-ban a Tanulmányok Csongrád Megye történetéből című évkönyvben. A szorgalmáról és nagy tárgyi tudásáról ismert történész-levéltáros Szőcs Sebestyén magánéletének kedvezőtlen fordulatai és romló egészségi állapota következtében élete utolsó éveiben mindinkább elmagányosodott. Rokonszenves személyiségét volt kollégái emlékezete, kutatói teljesítményét könyvei, tanulmányai révén az írott szó tartják életben.

Kaszás Marianne LK, 1996.1-2. sz. 219-220. p.

@1

1938-ban Bukarestben született magyarnak, s a nehéz korszakban nehéz gyermekkort élt meg. Kétéves korában, testvére születésekor elvesztette édesanyját, apja Magyarországra költözött, ő a nagyszülőknél Erdélyben nevelkedett 1943 teléig. Ekkor elszakadt az őt mélyen szerető nagyszüleitől, édesapja, aki új házasságot kötött, magához vette. Édesanyja elvesztése, majd a feltétel nélküli szeretetet, biztonságot jelentő nagyszülőktől való elválás egész életére nyomot hagyó megrázkódtatás volt számára Szentendrén élt, s ott járt iskolába. Középiskolai tanulmányait is - rövid budapesti kitérő után - ott fejezte be, a Római Katolikus Ferences Általános Gimnáziumban. 1956-ban érettségizett kitűnő eredménnyel.

14 éves korától minden nyáron az iskolai szünidőben hol rakodómunkásként, hol építőipari segédmunkásként dolgozott. A gyakorlati életre nevelés jegyében végeztetett nehéz munka a gyenge fizikumú fiút inkább meggyötörte, mint megedzette. Eszmélésétől kezdve a könyvekhez, az irodalomhoz vonzódott, s életpályáját saját tapasztalatai alapján is csak ebben a világban tudta elképzelni. Az ELTE bölcsészkarának magyar-történelem szakára jelentkezett. Felvételi vizsgája jól sikerült. Reménykedhetett abban, hogy felveszik. Csalódnia kellett. Elutasították, s a szokásos indoklásban a férőhely hiányára hivatkoztak. Meg

365