Feiszt György (szerk.): Requiescat in pace. Levéltáros nekrológok 1923-2011 (Székesfehérvár, 2012)

Nekrológok

1867-ig terjedő történetének megírására. Ez a könyv hiánypótló alapmunkának bizonyult. Legterjedelmesebb és legátfogóbb önálló kötete azonban Az egri egyházmegyei plébániák történetének áttekintése c. 1985-ben megjelent munkája, amelynek volumenéhez elég belegondolni abba, hogy 1982-től az északi részekkel együtt mekkora területű volt az egyházmegye. Ezeken kívül számos tanulmánya és több önálló könyve jelent meg. Ez utóbbiak közül csak Bél Mátyás Heves megyére vonatkozó leírásának fordítását tartalmazó 1968-ban megjelent kötetét említem meg. Utolsó írása a „Mezővárosi normaiskolák az egri egyházmegyében 1779-tól 1845-ig” c. munkája volt a Tanulmányok Heves megye történetéből c. sorozatban 1992-ben. Kéziratainak egy részét még 1978-ban az egri Dobó István Vármúzeumnak ajándékozta. A politikától mindig távol tartotta magát, a munkájának élt. Az a két világháború közötti keresztény szellemiség, amelyben nevelkedett és dolgozott éveken keresztül, egész életét meghatározta. Munkásságát a magyar történetírás elismert képviselői méltatták mint pl. Benda Kálmán, Csizmadia Andor, Spira György, Szabad György, Vörös Károly stb. E sorok írója, aki az Egri Főegyházmegyei Levéltárban közvetlen utóda lett, mint közeli rokon évtizedeken keresztül szinte naponta találkozott vele. Sokat, de sajnos így sem eleget tanulhatott tőle és tudja, hogy olyan örökségbe lépett, amit nem lehet megismételni, de meg kell őrizni.

Kiss Péter LSZ, 1997. 3. sz. 76-78. p.

Sulyok János Ignác (1911-2006)

Életének 96., szerzetességének 78., papságának 72. évében hazahívta Teremtője Sulyok Ignác János ciszterci szerzetest, a székesfehérvári püspöki levéltár nyugalmazott levéltárosát, az Egyházmegyei Gyűjtemény társigazgatóját.

Sulyok János Székesfehérváron született 1911. január 27-én, itt folytatta tanulmányait is. A ciszterci rend kötelékébe 1929-ben lépett, ahol az Ignác rendi nevet kapta. 1930-ban tett egyszerű; 1935-ben örök fogadalmat, ugyanebben az esztendőben szentelték pappá Veszprémben. 1937-ben szerzett latin-francia szakos tanári diplomát. Rövid ideig apáti titkárként szolgált, majd 1938-tól a bajai gimnázium energikus, lendületes tanára lett, egyben cserkészparancsnok, 1946-tól pedig az általános iskola igazgatója is. Az iskolák államosítása után Baján káplánkodott. 1950-ben - a rend szétszóratásakor - azok közé került, akiket a székesfehérvári egyházmegye saját keretébe vehetett fel. Az ekkor már - épületének elkobzása miatt - a püspöki palotában működő kisszemináriumnak lett a tanára. Ennek megszüntetése után, a következő esztendőtől, a (nagy) szeminárium spirituálisa és tanára volt. 1952-ben a „vidéki szemináriumok összevonása” címén az állam megszüntette ezt az intézményt is, Ignác atya azonban a püspöki palotában maradhatott. Levéltáros lett, 1956-tól könyvtáros is. Igazán utóbbinak lett szaktekintélye, az ősnyomtatványok és az antikvák világa állt közel a szívéhez - de a levéltárban is nagy alázattal végzett pontos munkát. Az elődje, Kuthy István által megkezdett levéltárrendezést teljesítette ki, dobozolta az iratanyagot. Feltárt püspöki hagyatékokat, a fotótár katalogizálásának alapjait is lefektette, karban tartotta a sajátos szerkezetű modern törzsanyag mutatóit. Gondja volt a kallódásnak induló irategyüttesek mentésére: így maradtak fenn a 19. századi espereskerületi jegyzőkönyvek, a szemináriumi és az aggpap-intézeti levéltár. Munkálkodása alatt került fizikai értelemben is a püspöki levéltáros felügyelete alá a székeskáptalani levéltár. Megélt egy kényszerű könyv- és levéltár költöztetést a palota egy részének födémcseréje miatt. Nagy része volt az 1958-ban megjelent - Nagy

332