Feiszt György (szerk.): Requiescat in pace. Levéltáros nekrológok 1923-2011 (Székesfehérvár, 2012)
Nekrológok
volt a középkori oklevelek biztonsági mikrofilmezésének. 1943-ban bekapcsolódott a Szlovákiában végzett állománygyarapító mikrofilmezésbe is. A háború alatt és után a családi le- ! véltárak újabb nagy hulláma érkezett az Országos Levéltárba. Ekkor már nemcsak tevőleges résztvevője, hanem irányítója is volt a jelentékeny mennyiségű és nagy értékű levéltári anyag rendezésének és a kutatást is segítő levéltári segédletek készítésének. 1953-tól a magánlevéltárak és a gyűjtemények osztályának vezetőjeként továbbra is részt vett a rendezési és segédletkészítési munkákban. A Levéltári leltárak című kiadványsorozat számos kötetének volt szerzője, társszerzője vagy készítésének irányítója. A levéltári irodalmat nemcsak levéltári segédletekkel, hanem levéltári módszertani tanulmányokkal is gyarapította. E tanulmányok főleg a családi levéltárak védelmével, majd iratanyaguk rendezésével és e levéltárak szerkezeti problémáival kapcsolatosak. A Domanovszky Sándortól kapott indíttatás, a XVIII. századhoz és annak történetéhez való vonzalom jellemzi történészi tevékenységét, amely a 60-as években kiterjedt az akkor felvirágzó történeti statisztika területére. Ebből a témakörből szerzett annak idején magántanári képesítést a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem bölcsészeti karán 1946-ban. Minthogy ezt a képesítést az új tudományos fokozatok bevezetésekor nem vették figyelembe, kandidátusi értekezését (A magyar nagybirtokos családok hitelügyletei a XVII-XVIII. században) 1971-ben védte meg és szerezte meg a kandidátusi fokozatot. Szorosan vett szakterületéről két komolyabb kitérőt tett a Mohács előtti korszakba. A harmincas években több történész elhatározta, hogy elkészítik Csánki Dezső történeti földrajzának hiányzó IV. kötetét, amely az ország északnyugati megyéit - a Dunától északra Hont, Zólyom és Liptó megyék keleti határáig - foglalta volna magában. A 9 megyéből csak kettő készült el. Elsőként Fekete Nagy Antal teljesítette feladatát az 1941-ben megjelent Trencsén megyei kötettel. Ezt 30 év múlva követte Bakács István Hont megyéje. A kései megjelenés nem rajta múlott, a késésnek a túl óvatos tudománypolitika volt az oka. Másik középkori munkája az 1982-ben megjelent Iratok Pest megye történetéhez, 1002-1437 című kötet volt. A családi levéltárak között eltöltött 36 évi szolgálat után kiszakították a hozzá nőtt környezetből és mint osztályvezetőt áthelyezték a Forrástudományi kabinet elnevezésű csoport élére. (Ez a csoport azokat a levéltárosokat fogta össze, akiknek nem volt levéltári anyag a gondjaikra bízva.) Ez az áthelyezés szakmailag egyáltalában nem volt indokolt, hisz nyugdíj- korhatárának betöltésekor olyan megállapodás született, hogy 65 éves koráig fog dolgozni. Oka egyértelműen az volt, hogy a párt képviselőjének kellett helyet csinálni a levéltár hatfőnyi vezetőségében, amelyben akkor nem volt egyetlen párttag sem. Új csoportjában szeretett családi levéltáraitól elszakítva, a tőle megszokott lelkiismeretességgel dolgozott, de új beosztását joggal tekintette méltánytalannak. 65. életévét betöltve 1973. március 31-én vonult nyugdíjba. Mint nyugdíjas az említett Pest megyei köteten kívül sok ezer időrendi mutatólapot készített az Országos Levéltár diplomatikai fényképgyűjteménye részére. Az Országos Levéltár 200 éves I jubileuma alkalmából 1956-ban és 1969-ben (60. születésnapján elkésve) olyan - beosztásának megfelelő - kormánykitüntetésben részesült, amely egy, a munkáját példamutatóan ellátó tudományos dolgozónak ilyen alkalmakkor kijárt. 1991. február 15-én hunyt el. Zárkózott természete miatt kevés barátot szerzett, de példamutató hivatásos családsze- retetével számos tisztelőre talált. Zárkózottságának (és talán az Őt ért méltánytalanságnak) tulajdoníthatjuk kívánságát, hogy csendben temessék el. Barátai és tisztelői nem tudtak tőle utolsó útján elbúcsúzni. Ez a nekrológ szolgáljon búcsújuk gyanánt. Borsa Iván LSZ, 1991. 4. sz. 108-110. p. 20
