Feiszt György (szerk.): Requiescat in pace. Levéltáros nekrológok 1923-2011 (Székesfehérvár, 2012)

Nekrológok

Balanyi Bála (1911-2002)

Tavaly a fővárosi levéltárban arról beszélgettünk néhány kollégával, hogy vajon ki napjainkban a legidősebb levéltáros. Végül - bár hiteles adatokkal nem támasztottuk alá - nagyjából megegyeztünk, hogy minden valószínűség szerint a Nagykörösön élő, egykori kecskeméti levéltárigazgató, Balanyi Béla a levéltárosok doyenje. Nos, ebben a hitben élhettünk 2002. április 28-ig, amikor meghallottam a szomorú hírt: Dr. Balanyi Béla, ny. levéltárigazgató életének 92. évében elhunyt. Csendesen halt meg, úgy, ahogyan élt.

1911. február 1-jén született Kecskeméten. Tanulmányait szülővárosában kezdte, de miután vasutas édesapját Nagykőrösre helyezték, a középiskolát már e városban fejezte be 1931-ben. Katonai szolgálata - huszárként szolgált - valamint anyagi nehézségek miatt a Kecskeméti Református Jogakadémián megkezdett felsőfokú tanulmányait többször megszakította. Jogi doktorátusát végül 1942-ben Kolozsvárott, az újból működő Ferenc József Tudományegyetemen szerezte meg. 1942. október 24-én kötött házasságot, amely házasságból három gyermeke született. 1942. február 18-ától dolgozott Nagykőrös közigazgatásában, előbb díjnokként, majd közigazgatási gyakornokként. Feladata volt a közművelődési ügyek intézése, de nála voltak a városi levéltár, múzeum és a könyvtár kulcsai is. Mindezek mellett rövid ideig még a közgyámi és közellátási teendőket is ellátta. Balanyi Béla elévülhetetlen érdeme Nagykőrös város értékes levéltárának megmentése. 1944 őszén a pótolhatatlan értékeket ládába pakolta és a város határában, egy szőlőskunyhóban helyezte el. Bár a katonák borkeresés közben a pincét feltörték, a ládákat felfeszítették, az iratokat szétszórták, a nagyértékű források - köztük számos törökkori oklevél, 17. századi jegyzőkönyvek, számadáskönyvek - végül megmaradtak. 1944 decemberében orosz katonák kíséretében tekintette meg Balanyi Béla a csőszkunyhót és géppisztolyosok voltak jelen akkor is, amikor 1945 februárjának végén lovaskocsikon megtörtént az iratok visszaszállítása.

A megmentett iratokat - a városházán őrzőitekkel együtt - a volt méntelepi laktanya lepusztult helyiségeiben helyezték el. (Ezt megelőzően orosz katonai kórház működött ugyanitt.)

A háborút követő városi vezetés nem törődött a korábbi évszázadok „maradványaival”, nem biztosította a biztonságos őrzés feltételeit. Nemhogy értéke és becsülete nem volt az 1945 előtt keletkezett iratoknak, de mint a kizsákmányoló korszak relikviáit, kifejezetten pusztítandónak tartották. Ablak nélküli, fűtetlen szobában kezdte el az ömlesztett állapotban lévő anyag rendezését Balanyi Béla. Élete ettől kezdődően szorosan összefonódott a levéltár, a levéltári iratok sorsával. A rendkívül értékes nagykőrösi iratok veszélyeztetettségét látva, a Levéltárak Országos Központja utasítására, a nagykőrösi levéltári anyagot az akkor szervezett Kecskeméti Állami Levéltárba szállították. Kedves iratait követve, Balanyi Béla is Kecskemétre került, ahol előbb levéltárosként, majd a Kecskeméü Állami Levéltár igazgatójaként rendezte és kutatta, védte és gyarapította immáron nemcsak Nagykőrös, hanem Bács- Kiskun megye teljes levéltári anyagát. Talán jelképesnek is tekinthetjük, hogy amikor 1973- ben - immáron biztonságos körülmények közé - visszakerült városába Nagykőrös levéltári anyaga, Balanyi Béla - mint levéltáros - nyugdíjba ment. Sokoldalú érdeklődését mutatja, hogy levéltári munkája mellett 1950 májusától 1972-ig ellátta a nagykőrösi múzeum vezetőjének feladatait is. Ettől kezdődően egészen 1990. december 31-ig a Nagykőrösi Arany János Múzeum tudományos munkatársaként dolgozott. Ezalatt a négy évtized alatt több régészeti ásatást vezetett és elévülhetetlen érdemeket szerzett a múzeum anyagának gyarapításában is.

21