Feiszt György (szerk.): Requiescat in pace. Levéltáros nekrológok 1923-2011 (Székesfehérvár, 2012)

Nekrológok

nelem szakos hallgatóknak, de tanított középkori társadalomtörténetet, intézménytörténetet, egyháztörténetet, eszmetörténetet, vezetett szemináriumokat krónikáinkról, legendáinkról. A levéltárosok előtt jól ismert, hogy Gerics tanár úr több mint két évtizeden keresztül az egyetemen folyó levéltárosképzés egyik meghatározó, emlékezetes tanáregyénisége volt. Attól kezdve, hogy 1960-ban újból megindult a levéltárosképzés az ELTE-n, 1983-ig több mint 200 levéltár szakos hallgatót tanított. Az 1950-es, ’60-as és ’70-es években a levéltár szaknak nem „csak” az a szerep jutott, hogy a levéltáros utánpótlást nevelje, hanem arra is alkalmas volt, hogy az érdeklődők elsajátíthassák mindazokat az alapismereteket, amelyek a magyar- országi középkor kutatásához nélkülözhetetlenek. Mondhatni: egy kedvezőtlen korszakban ez a szak adott menedéket a magyar középkorászképzésnek az ELTE-n. Gerics tanár úr számára ezen a szakon az oktatás azt a lehetőséget teremtette meg, hogy a középkorász utánpótlást nevelje, amit mindig szívügyének tekintett. A magyar tudományos élet vagy oktatásügy számos megbecsült egyénisége ismerkedett meg óráin a magyarországi középkorral vagy éppen a latin nyelvvel. Szigorú, következetes tanárember volt, aki sokat várt el a diákjaitól. Precíz, világos, rendszerező gondolkodás jellemezte őt, erre nevelte diákjait is. Megbecsülte azokat, akik dolgoztak, nyitva állt előttük tanári szobája ajtaja. Aki akart, sokat tudott tőle tanulni, hiszen sokat tudott a középkorról és szívesen foglalkozott a hozzá forduló tehetséges emberekkel. Többüket meghívta a könyvekkel teli kis lakásába. Tudósi magatartása mintát adott a fiatalabbaknak. Egyetemi tanulmányai idején lett ifj. Horváth János és Kumorovitz L. Bernát tanítványa, tőlük sajátította el a kutatás módszereit, tőlük tanult igényességet. Miként sokan másoknak, neki is mintául szolgált Kumorovitz L. Bernát tudósi egyénisége, aki a magyar és az egyetemes történelmet egységben látta, és aki bármely csillogó elméletnél többre becsülte a legkisebb forrásos utalást. Gerics professzor igényes, saját magával szemben is szigorú tudós volt. Ezzel magyarázható, hogy pályája során egy-egy problémához visszavisszatért, csak hogy az általa felfedezett igazságot minél körültekintőbben bizonyíthassa be. Kutatói módszerében kiemelkedő hely jutott a jogi megközelítésnek. A magyar középkor korszakai közül különösen az Árpád-kor állt hozzá közel. Gerics József jelentős, sokrétű tudományos életművet hagyott hátra. Kevés olyan területe van a hazai medievisztikának, ahol ne alkotott volna marandót. Első tanulmányát 1956-ban épp a Levéltári Közlemények adta közre. (Jelképesnek is tekinthető, hogy utolsó írását szintén ez a folyóirat közli le!) Egy 14. századi oklevelet elemzett az akkori cikkben, és vetette fel, hogy a királyi kápolna már a késő Árpád-korban folytatott hiteleshelyi tevékenységet. Később még számos írásában bizonyította be, hogy az Anjou-kor forrásaiban miként lelhetők fel a késő Árpád-kor intézményei. A következő dolgozat (1957: Adalékok a Kézai-krónika problémáinak a megoldásához) tudományos tevékenysége egy másik ágának, a krónikakutatásnak volt az első darabja. Még nem volt 29 éves, amikor 1960-ban megvédte kandidátusi disszertációját, ami 1961-ben látott napvilágot (Legkorábbi gestaszerkesztéseink keletkezésrendjének problémái). A vitán a két opponens, Kumorovitz L. Bernát és Mezey László elismeréssel szólt a műről, amit a szakmai kritikai is kedvezően fogadott. Még számos tanulmányt szentelt krónikáinknak, a hozzájuk kapcsolódó eszmetörténeti kérdéseknek.

1981-ben sikerrel védte meg akadémiai doktori disszertációját (opponensei Bónis György, Elekes Lajos és Kristó Gyula voltak, a bizottság elnöki tisztét Mályusz Elemér töltötte be, a titkári feladatokat Kubinyi András látta el). A disszertáció, az 1987-ben megjelent könyv (A korai rendiség Európában és Magyarországon) Gerics tanár úr történetírói pályájá125