Feiszt György (szerk.): Requiescat in pace. Levéltáros nekrológok 1923-2011 (Székesfehérvár, 2012)
Nekrológok
hozzáférhető adat, a tárgyilagos, a kevéssé megismerhető tények elmaszatolásától mentes előadásmód ragadja meg a figyelmet. A nyolc kötetből álló értekezés-sorozat legjobb tanulmánya - többek között Mályusz Elemér szerint - Bélay Vilmosé. Tudományos pályáját a háborús katonai szolgálat szakította félbe 1942-től 1945 novemberéig. Távollétében nevezték ki a Magyar Országos Levéltárba, 1944 júliusától. Innen kezdve megszakítás nélkül levéltárosként dolgozott, 1946-tól 1948-ig a főigazgatói titkárságon, ahol a hagyományoknak megfelelően mindig egy szakképzett levéltáros működött. 1949-50-ben a kutatóterem felügyelője volt, ezután egy évtizedig a Levéltárak Országos Központjában, majd 1959-től ismét az Országos Levéltárban dolgozott. 1963-ban lett a Magyar Kancelláriai Levéltár és az Erdélyi Kancelláriai Levéltár referense, egészen nyugalma- zásáig, 1985-ig. Ebben a referenciában olyan elődei voltak, mint Wellmann Imre és Vörös Károly. A Magyar Kancelláriai Levéltár alapos, szinte ismertető leltár szintű repertóriumát Bélay Vilmos készítette, amely 1973-ban jelent meg. Több külföldi szakmai tanulmányúton, hungarika-kutatáson vett részt 1957 és 1980 között. Széleskörű nyelvismerete folytán rendre feladatul kapta a külföldi levéltárügy és szakfolyóiratok ismertetését a Levéltári Híradó, majd a Levéltári Szemle és a Levéltári Közlemények lapjain, Kevés, de alapos tanulmányt írt a levéltári folyóiratokba és a Tanulmányok Budapest Múltjából köteteibe. Nem szabad elfelejtenünk azt sem, hogy az ő nemzedéke volt az, amely a Magyar Országos Levéltár kétrendbeli nagy pusztulása után az anyagot, az iratfolyóméterek százait letisztogatta, rendezte, helyrerakta, segédlettel látta el. A Levéltár Bécsi kapu téri épületének második emeleti szobáiban azóta generációk váltották egymást. A 49-es és 50-es szoba „lakói” közül ki megmaradt levéltárosnak, ki egyetemi oktató, történész lett, de a szobák közötti szárnyasajtó nincs eltorlaszolva, ma is nyitva áll. Vissi Zsuzsanna LK, 2005. 2. sz. 285-287. p. ©a§ Váratlanul értesültek volt kollégái a szomorú hírről, hogy Dr. Bélay (Koch) Vilmos nyugdíjazásának huszadik évében véglegesen eltávozott. A Magyar Országos Levéltár nyugalmazott főlevéltárosa még nyugdíjazása utáni években is meglátogatta volt kollégáit és kedélyesen elbeszélgetett velük. Mindenkihez volt néhány kedves szava. Budapesten született 1919-ben, a fasori evangélikus gimnázium tanárának és igazgatójának családjában, és így kisgyermek korától édesapja kisugárzásában, tulajdonképpen azt a középiskolát járta. Az 1935-től a budapesti Pázmány Péter Tudomány Egyetem Bölcsészettudományi Karán - az Eötvös Kollégium tagjaként - a történelem-földrajz szakra járt. Diplomája megszerzése után - 1941 őszétől - az egyetemen a történeti szeminárium díjtalan gyakornoka lett, majd 1942 őszétől tanársegédje (közben 1942. október 5-től katona) és Szentpétery Imre professzor mellett tanított. Emellett magántanítványokat is oktatott. A Magyar Országos Levéltár már 1941. szeptember 1-jétől tényleges szolgálatban gyakornokként alkalmazta. 1944 nyarán - katonai szolgálata alatt - véglegesen kinevezték. 1945 novemberében szerelt le, s levéltári alkalmazását ezután kutatótermi felügyelőként folytatta. Néhány évig főigazgatói titkár is volt. 1950 januárjától egészen 1959 végéig, a Levéltárak Országos Központjában (LÓK) előadóként dolgozott. Ugyanebben az évben orosz nyelvi tanulmányait két hónapos moszkvai és leningrádi (Szentpétervár) ösztöndíjas tanulmányúnál kiegészítette, eközben a szovjet levéltárakkal ismerkedett. A LÓK átszervezése miatt Bélay 43
