Feiszt György (szerk.): Requiescat in pace. Levéltáros nekrológok 1923-2011 (Székesfehérvár, 2012)

Nekrológok

Zákonyi Mihály (1887-1960)

Legnagyobb fájdalmunkra a halál által a levéltárosok sorában vágott sűrű rend áldozatai között Zákonyi Mihályt is fel kell sorolnunk. Elmúlása a személyes gyászon túl, tudományosan is nagy veszteséget jelent: személye sok levéltár megíratlan és kiadatlan útmutatóját pótolta számunkra.

Született Abaligeten, Baranya megyében. Középiskoláit Pécsett és Egerben, egyetemi tanulmányait Budapesten végezte, ahol 1911-ben bölcsészdoktori diplomát, 1912-ben középiskolai tanári oklevelet szerzett. Állami szolgálatát 1912-ben, az Országos Levéltárban kezdte, ahol tudományos munkásságra is felkészülve szorgalmasan gyűjtötte a Mohács előtti magyar történetre vonatkozó anyagot. Haladó ember volt tudományos és politikai síkon egyaránt, és amikor az első világháború után, 1919-ben megalakult a Magyar Tanácsköztársaság, belépett a kommunista pártba, és készségesen vállalkozott az addig féltékenyen őrzött és a kutatás elől jórészt elzárt egyházi és magánlevéltárak államosításában és feldolgozásában való részvételre. Emiatt 1920-ban állásvesztésre ítélték, de levéltári és tudományos érdemeit letagadni nem tudták, és ami számára ebben a kegyetlen eljárásban is a legnagyobb dicséretet jelenti, „figyelemmel a múltban kifejtett számbavehető hivatali működésére”, a megengedhető csekély nyugdíjat nem merték tőle megtagadni. Ezzel azonban irodalmi publikációkra alapított a Századokban és a Hadtörténeti Közleményekben megindult önálló tudományos munkássága úgyszólván örökre kettétört. Szándékában volt ugyan azt tovább folytatni, de azt régi kartársai, az Országos Levéltár tisztviselői kíméletienül megakadályozták, amikor még a kutatási engedélyt kérő folyamodványát is elutasító javaslattal terjesztették fel az Országos Levéltár akkori főhatóságához, a belügyminiszterhez. így a kutatástól eltiltva egy ideig Budapesten élt, majd a pécsi egyetemi könyvtárnál kapott állandó rendőri zaklatás mellett alkalmazást. Innen 1928-ban Esztergomba került, ahol csekély javadalmazással a főszékesegyházi könyvtár vezetői és a székes-fő- káptalani levéltár őri tisztségét töltötte be egészen 1946-ig, amikor megfelelő rehabilitációban részesült. Azonban 36. szolgálati évét betöltve és a korhatárt is elérve, nemsokára nyugdíjba vonult. De változatlanul tovább dolgozott Esztergomban az ottani levéltárakban 1960. március 29-én bekövetkezett haláláig. Zákonyi Mihály a fehér-terrornak lett áldozata. Tudományos fel- készültsége, diplomatikai és paleográfiai gyakorlata és tudása egyaránt képesítették arra, hogy a középkori magyar történelemnek egyik legjelesebb munkása legyen. Pályájának kettétörése, az állandó kenyérgondok azonban mindig megakadályozták abban, hogy önálló tudományos munkásságot folytasson. Tudását így kénytelen lett aprópénzre váltani, másoknak pénzért dolgozni, de így is jelentős segítséget nyújtott a Monumenta Ecclesiae Strigoniensis III. kötete megjelenéséhez és úgynevezett „aládolgozással” sok tudományos munkához. Ezen kívül, tanította a fiatalokat, tudását átadta nekik szíves segítő készségét és gyors adatközlését tapasztalhatták mindazok, akik kutatási problémáikkal hozzá fordultak. Mind az Országos Levéltár, mind pedig az esztergomi összes levéltárak anyagának egyik legkiválóbb és legalaposabb ismerője volt, annyira, hogy még nyugdíjba vonulása után is nélkülözhetetlen volt, és a nehezebb kutatási problémák megoldásához mindig kénytelenek voltak tapasztalatait és tudását igénybe venni. A levéltári útmutatók elkészülése nagy lépésekben halad ugyan előre, de teljes befejezésükig és még azon túl is mindig érezni fogjuk azt a nagy hiányt, amit Zákonyi Mihály elméleti és gyakorlati tudása és nagy anyagismerete levéltári téren számunkra jelentett.

Fekete Nagy Antal LK, 1961. 275. p.

412