Feiszt György (szerk.): Requiescat in pace. Levéltáros nekrológok 1923-2011 (Székesfehérvár, 2012)
Nekrológok
Zsilinszky Mihály (1838-1925) Életében a XVIII. század protestáns intelligenciájának sorsa oly teljességgel ismétlődött meg, hogy pályafutása méltán tekinthető korábban letűnt generációk szimbólumának. Szellemi ősei teológiai tanulmányokat végeznek, külföldlön járnak s azután lesz belőlük pap, tanító, tanár, városi vagy királyi tisztviselő, amint a Sors szeszélye erre vagy arra a pályára dobja őket. Helyüket azonban mindenütt lelkiismeretes munkálkodással töltik be. Nem eget- ostromló s azután öntüzükben hirtelen kiégő tehetségek, ők a névtelen munkások szürke ezreit szolgáltatják. Realizmusuk megóvja őket a túlzott állhatatosság káros következményeitől és segíti őket, hogy hozzátörődjenek az életnek úgyis kiszámíthataüan fordulataihoz. Annál nagyobb állhatatosságot tanúsítanak azonban vallási meggyőződésükben és világszemléletükben. Zsilinszky is teológiai tanulmányai és külföldi útja után tanár lett, egyidejűleg, mint egyházi szónok is ismert nevet szerzett szűkebb hazájában, majd az aktív politikai pályára jutott s hosszabb képviselősködés után főispáni, majd végül államtitkári polcra emelkedett. Irodalmi munkássága, minthogy szoros kapcsolatban van pályájával, sokoldalú. „A széptan előcsarnokáén kívül írt középiskolai hittant, szerkesztette a békésmegyei Régészeti és Művelődéstörténeti Társulat évkönyveit, majd egyházpolitikai tanulmányok is kerültek ki tolla alól. írói működésének súlypontja azonban a magyar protestáns egyháztörténet művelésére esik. Nem gyújtott ugyan soha el nem hamvadó fáklyát, azonban a protestáns egyháztörténet levéltári anyag alapján való művelésével mégis jelentékeny mértékben fejlesztette ezt a történeti diszciplínát, felszabadítva a krónikás hagyományok súlya alól és biztosabb alapra fektetve azt. A protestáns egyháztörténetírás az ő nyomdokain, az általa kijelölt utakon haladt. Ezt mutatja a szerkesztésében 1907-ben megjelent egyháztörténet, amely a nagyközönséghez az egyháztörténeti irányú levéltári kutatások eredményeit a tudomány akkori álláspontján sikerrel közvetítette. Számtalan egyháztörténeti értekezésén, kisebb tanulmányán kívül a tudományos körök előtt nevét még sokáig meg fogja őrizni A magyar országgyűlések vallásügyi tárgyalásainak négy kötete, s működésének hézagpótló voltát éppen az a körülmény mutatja, hogy a későbbi időkről még ilyen munkánk sincsen. A tudománytörténetben tisztes hely illeti meg tehát, tevékenységének azonban még más, nagyobb jelentősége is van. Tanulmányaiban a XVI-XVII. századi protestantizmus és a magyarság sorsának közösségét rajzolta meg, oly témákat dolgozva fel, amelyek a vallásszabadság híveit a magyar faj védőinek mutatják. Ezzel a működésével a múlt század utolsó évtizedeinek protestáns intelligenciájában olyan történetszemléletet mélyített el, amelynek vallásos eszmék védőit látta s az öröklötteknek érzett történeti hagyományokhoz hűnek akarván bizonyulni, sorsát azonosította a magyarságéval. Zsilinszky politikai szereplésén kívül így járult hozzá történeti munkáival is, hogy az alföldi tótság beleolvadjon a magyarságba, s azt saját jó tulajdonságaival felfrissítse. Mályusz Elemér LK, 1925.1-4. sz. 317-319. p. 413