Feiszt György (szerk.): Requiescat in pace. Levéltáros nekrológok 1923-2011 (Székesfehérvár, 2012)
Nekrológok
árak városi jogáról írt s az alsóausztrai „Weistümerek”, amelyekkel évek hosszú során át foglalkozott, s amelyeket ki is adott a bécsi tudományos akadémia publikációi közt. Nem egyszer hívták őt fiatalabb korában egyetemi katedrára kormányok és jogi fakultások, de ő köszönettel hárítván el a kitüntetéseket, híven megmaradt a nagy tudományos intézet szolgálatában, ennek díszére és javára. Különösen kitűnt Winter még egy dologban: a toll mesteri kezelésében. Amit mondani akart, azt mindig a lehető legrövidebben, legprecízebben és mégis a legvilágosabban fejezte ki, akár tudományos munkában, akár hivatalos iratban. Ez azonban nem volt elég: tömör stílusa egyúttal szép, sokszor költői volt. Ki hinné, hogy egy oly prózai tárgyú mű, mint az Udvari Levéltár új épületének és berendezésének szakszerű leírása Wintertől, — amelyet már említettem - a maga remekül megírt bevezetésével a szó szoros értelmében csaknem elragadta boldog emlékű Thallóczynkat, akinek derülten reális életfelfogását pedig poétikus érzések nem igen zavarták. Winter remek tollát a kormányok nem egyszer igénybe is vették államiratok szerkesztésénél. Amily lelkiismeretes és alapos tudós és hivatalnok volt Winter, éppoly kitűnő volt benne az ember is. A becsületesség, tisztesség mintaképe; jóakaró, szíves, előzékeny s egy szóval az igaz, a benső lelkileg való gentleman. A szép tulajdonságok benne mint kartársban s mint igazgatóban csorbítaüanul érvényesültek. Én, aki évek hosszú során át dolgoztam mellette és vele, s tizenkét éven át voltam helyettese, csak hálával és szeretettel tudok visszagondolni rá. Csupán egy hibája volt neki: a túlságos szerénység, mely a nagyvilág előtti mimózaszerű elzárkózásban, bátortalanságban is mutatkozott. Finomabb, érzékenyebb lelkek tulajdona ez. Tán ösztönszerű megnyilatkozása annak az érzésnek, mely az ódaköltő „Odi profanum vulgus et arceo”-jában jutott kifejezésre. De nemes és humánus értelemben véve e költői sort, s nem a poéta büszkeségével; mert erre - éppúgy, mint az „odi”-ra - Winter képtelen volt. Winter 1846- ban született s egy teljesen harmonikus’, külsőleg és bensőleg egyaránt tiszta élet alkonyán, 76 éves korában hunyta rövid betegség után örök álomra szemeit. Gyöngédsége s végtelen szerénysége még halálos órájában is megnyilatkozott: arra kérte nejét, hogy halálát barátaival, a bécsi és müncheni tudományos akadémiákkal, melyeknek régi s nagyérdemű tagja volt, s az Udvari Levéltárral csak eltemetése után tudassa. így is történt, s a friss sírhantokat, melyek őt előlünk örökre elrejtendők voltak, temetésekor, 1922. június, elsején, barátai és tisztelői könnyei nem nedvesíthették. De emlékét kegyelettel és szeretettel őrizzük. Károlyi Árpád LK, 1923.1-2. sz. 218-221. p. Wonke Rezsőné (1923-1960) I960, augusztus 22-én hosszas szenvedés után elhunyt Wonke Rezsőné, született Heckl Gladys, a Központi Gazdasági Levéltár egyik kedves munkatársa. Mindnyájan, akik a munkás hétköznapok világából ismertük őt, nagyra becsültük kivételes munkabírásáért, szorgalmas, fáradhatatlan és lelkiismeretes hivatali tevékenységéért. Bízvást mondhatjuk, hogy amióta 1954-ben hozzánk került, kis közösségünk lelke s adminisztrációs ténykedése révén ügyes-bajos dolgaink legfőbb intézője lett. De mint ember is közel állt valamennyiünk szívéhez halk szavú, mindig segíteni kész, igazságkedvelő és azt ki is mondó, tiszta egyéniségével. A halálával mindannyiunkat ért veszteség mellett is érezzük azonban a fényt is, amit az együtt eltöltött évek felejthetetlen emlékei révén maga után hagyott! Emlékét tisztelettel és szeretettel őrizzük. Sárközi Zoltán LK, 1961. 274. p. 411
