Feiszt György (szerk.): Requiescat in pace. Levéltáros nekrológok 1923-2011 (Székesfehérvár, 2012)
Nekrológok
Szabó Béla (1905-1984) A magyar levéltárosokat és különösen a Zala megyei Levéltár kollektíváját újabb fájdalmas veszteség érte: 1984. december 27-én több hónapos betegség után, de mégis váratlanul meghalt Szabó Béla, a Zala megyei Levéltár volt igazgatója és utolsó napjaiban is fáradhataüan, tevékeny munkatársa. Szabó Béla 1905. szeptember 30-án Szamosszegen született tanítócsaládból. Gimnáziumi tanulmányait Szentesen, majd a debreceni református kollégiumban végezte, itt érettségizett. Ezt követően a debreceni tudományegyetemen először a jogi karra, majd két év után a bölcsészkarra iratkozott be. Itt szerzett történelem-latin szakos középiskolai tanári oklevelet. A kibontakozó fiatalemberre döntő hatást gyakorolt a debreceni kollégium és egyetem sajátos szellemisége, az egyetemen Tankó Béla és Karácsony Sándor által képviselt filozófiai gondolkodás és Alföldi András régész tudományos pontossága, lényeglátása, probléma felismerése. A nehéz gazdasági helyzet azonban nem tette lehetővé, hogy római kori régészként kezdje el munkáját. 1929-ben a debreceni levéltárban lett díjnok és Csobán Endre mellett ismerkedett meg a törvényhatósági levéltárnokok nehéz munkájával. Megszerezte a Magyar Országos Levéltárban a szükséges szakképesítést és 1939-ben Zala vármegye főlevéltárnokává nevezték ki. Az ország másik végére elkerülve új körülmények között, egészen más szellemi környezetben kezdte meg működését, de megtartotta a Debrecenből magával hozott habitust. Küzdelmes évek következtek, amelynek során minden erejével igyekezett Zala vármegye igen értékes levéltári anyagát megvédeni a történelem viharaitól, az emberek meg nem értésétől. Sikerült megakadályozni az anyag elhurcolását, a pusztulást, és megőrizni, továbbfejleszteni az anyag rendjét. A felszabadulás után a rendelkezésre álló csekély lehetőségek között is igyekezett menteni az akkor még nem a vármegye hatáskörébe tartozó szervek iratanyagait. így legjelentősebb eredménye a Zalavári Apátság Hiteleshelyi és Házi Levéltárának, a Nagykapornaki Apátság Levéltárának, Nagykanizsa Város Levéltárából a tűztől megkímélt részeknek a megmentése. A levéltárak államosítása után mint a Zalaegerszegi Állami Levéltár vezetője végezte el az alapleltárak felvételét, tette lehetővé a további munka megindulását. 1956 első felében a torzult káderpolitika következményei még őt is elérték. Vezetői beosztásából a Szombathelyi Állami Levéltárhoz helyezték át anélkül, hogy az áttelepülés lehetőségét biztosították volna. így pályamódosulásra kényszerült, előbb az andráshidai Általános Iskolánál, majd a zalaegerszegi Tanítóképzőben és Leánygimnáziumban tanított. 1959-ben a személyi rosszakarat átmenetileg a tanári katedráról is elűzte, ahová 1963-ban térhetett vissza és 1968-ig nyugdíjba vonulásáig a zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnáziumban tanított. Nyugdíjasként ismét visszakerült eredeti foglalkozásához, 1978-tól tudományos főmunkatársként dolgozott a Zala megyei Levéltárban. A levéltártól tulajdonképpen sohasem szakadt el. Kiegyensúlyozott, vidám egyénisége lehetővé tette, hogy a pályamódosulásra kényszerítés igazságtalanságán túltegye magát, és gazdag tapasztalatait, szakismeretét a levéltár dolgozóinak segítségére bocsássa. Valamennyiünknek, akik az utóbbi 30 évben itt dolgoztunk, felbecsülhetetlen és fel nem sorolható segítséget adott helyismeretével, anyagismeretével, problémalátásával és még ezen túlmenően is igaz emberségével, vidám kedélyével, amelyekkel a nehézségeken átsegített bennünket. Ezek közül is két tevékenységet külön is szeretnék kiemelni: Szabó Béla nevéhez fűződik elsősorban a Zala megyei Levéltár feudális kori anyagának a felújítás utáni újrarendezése, az ő 336
