Feiszt György (szerk.): Requiescat in pace. Levéltáros nekrológok 1923-2011 (Székesfehérvár, 2012)

Nekrológok

áldozatos munkája tette lehetővé, hogy ez az anyag a kényszerű költözködések után egészen rövid idő múlva eredeti rendjében állhatott, és ő segítette levéltárunk fiatal dolgozóit, hogy megismerkedjenek a magyarországi latin és német paleográfia rejtelmeivel. Életének utolsó évtizedében a tudományos feldolgozó munkához is visszakanyarodott, jelentős publikációi jelentek meg a 18. század korából, a nem nemesek birtokképességének kérdését, az agilisek problémáit vizsgálta, a nemesek és nem nemesek közötti határ megmerevedése kutatásai szerint a 18. században következett csak be. Ezen kívül Bél Mátyás-fordításai is hozzájárultak a 18. századi képünk finomításához.

Simonffy Emil LK, 1985.1. sz. 102-103. p.

Szabó Béla (1921-1975)

Gyári munkás szülők gyermekeként született Miskolcon 1921-ben. 1928 óta élt Budapesten. Könyvkötő szakmát tanult. 1939-ben szabadult, és mint könyvkötő segéd dolgozott a Franklin nyomdában. 1942-ben bevonult katonának, majd fogságba került. Innen 1945-ben tért vissza. 1945-1947-ig a BM dolgozója volt. Ezután ismét a szakmájában dolgozott az Egyetemi nyomdánál, majd a Budapesti Papír- és Irodaszer Vállalatnál, mint művezető. 1966-ban lett a Magyar Országos Levéltár dolgozója, mint könyvkötő. 1944-től volt szakszervezeti tag. Tavaly ünnepeltük párttagságának 25. évfordulóját. Akkor még sok mindent terveztünk, sorra vettük a feladatokat, amelyeket együtt fogunk megoldani és most mindezt nélküle kell megtennünk. Nehéz, küzdelmes élete volt. Mi az Országos Levéltár dolgozói életének legnehezebb szakaszában voltunk munkatársai, amikor már betegsége miatt sajátságosán zárkózott, meglehetősen félrehűzódó, befelé élő, magányos ember volt. Súlyos problémáit csak sejteni lehetett, magában viaskodott velük, szinte szégyellte, hogy gondjai, bajai vannak, hogy nincs társa, akivel megoszthatná, enyhíthetné azokat. Kevés megértésre talált. Az emberek eléggé visszahúzódtak tőle, főleg azért, mert nehéz volt a vele való beszélgetés. Feszélyezte őket, ha nem tudták követni gondolatait, ha nem tudták szájáról leolvasni, vagy suttogásából megérteni a mondanivalóit. Pedig ha megértést, rokonszenvet, együttérzést és becsületes magatartást tapasztalt, ugyanilyen érzelmekkel viszonozta. Szívességekre mindig készen volt és megbízható, kifogástalan munkát végzett. Értékelte a szépet, a jót, de megvetette és elítélte az ügyeskedést, az elvtelenséget és ezt nem is titkolta. Mi elvtársai, munkatársai mély fájdalommal mondunk utolsó búcsút Szabó Béla elvtársnak, emlékét kegyelettel őrizzük.

Molnár Rezsőné LSZ, 1976. 2-3. sz. 285. p.

Szabó Imre (1947-2010)

Búcsúzunk Szabó Imrétől, a Magyar Országos Levéltár sokak által ismert munkatársától, aki hosszú évtizedeken keresztül segítette szaktudásával a levéltári gyűjtemények megóvását.

1947 februárjában született Budapesten. A budai várban élt, ott járt iskolába. A híres Toldy Ferenc Gimnáziumban érettségizett 1965-ben, majd a Nyomdafesték Gyárban helyezkedett el. Munka mellett, esti tagozaton tanult tovább, és a Petrik Lajos Vegyipari Technikumban, 1969-ben vegyésztechnikus szakképesítést szerzett. A Magyar Országos Levéltárban 1976. október 1-jén kezdett dolgozni. A raktári körülményekért felelős munkacsoport tagja volt, ugyanakkor részt vett a kémiai laboratórium kialakításában és

337