Feiszt György (szerk.): Requiescat in pace. Levéltáros nekrológok 1923-2011 (Székesfehérvár, 2012)
Nekrológok
elmesélt viccek sora. Sérelmein felülemelkedve, egyik utolsó írásaként Ő írt nekrológot Ember Győző akadémikusról a Századok lapjain 1995-ben (4. sz. 960-963.) Tudományos példaképei Horváth Mihály (1809-1878) és Sztudinka Ferenc (1856-1931) voltak. Tudósként barátja volt Bárdos Kornél, a zenetörténész, Takács Lajos, a néprajzos, Kápolnai Iván, a statisztikus. Hivatalos ítészeinktől hiába várta a méltó elismerést egy munkás élet elismeréseként. Örülök, hogy a Sors megadatta Nekem, hogy közel 15 évig jóban-rosszban mellette lehettem és nem utolsósorban társszerzőjeként szerepelhetek alkotói munkásságában. Tóth Róbert LK, 1998. 1-2. sz. 271-273. p. fül Nincs a Z szekciónak olyan szeglete, ahol ne találkoznánk naponta Zoltán keze írásával. Tételcímek a palliumokon, hosszú jegyzékek, sűrűn teleírt cédulák őrzik keze nyomát mindenütt. Az eredeti példányt mindig megőrizte, s őrizzük mi is, mindaddig, míg van, aki felismeri a lendületes betűket, s iránta érzett szeretetünket és tiszteletünket talán sikerül átörökíteni a következő generációkra is. Sárközi Zoltán 1922. június 26-án született Mezőkövesden kisiparos családban. „Plebejus” származását büszkén emlegette, szülővárosához egész életében hűséges maradt. A középiskolát a helyi gimnáziumban kezdte el, a VII. osztálytól a budapesti Villányi úti gimnáziumban folytatta. Szerzetes-tanári pályára készült, de két év múlva megváltoztatta elhatározását, 1942-ben a budapesti egyetem bölcsészkarára iratkozott be történelem-földrajz szakra. Győrffy-kollégistaként került kapcsolatba a nemzeti ellenállási mozgalommal 1944 őszén és telén, az egyetemistákból állott Görgey-zászlóalj soraiban. Egy társával átjuttatta a német páncélos hadosztály kitörési tervét a Vörös Hadsereghez, s ezzel nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy Budapest ostroma nem húzódott el. Ipolypásztónál a németek elfogták, társát agyonlőtték, ő is megsebesült. Dorog környékén szökött meg a fogságból. 1946-tól 1952-ig a Magyar Partizánok Bajtársi Egyesületéhez tartozott, ill. 1948- tól a Magyar Szabadságharc Szövetség partizán tagozatához. Ezekből a szervezetekből a volt egyetemista Görgey-zászlóalj tagjait 1952-ben kirekesztették, s az 1957-ben újjáalakult Partizán Szövetségbe sem vették vissza. 1946-ban szerzett summa cum laude bölcsészdoktori oklevelet történelemből. Egy évig Budapesten a Tessedik Sámuel Főiskolai Kollégium felügyelő tanára, majd néhány hónapig (1942. nov. 25 - 1948. febr. 18.) állami ösztöndíjjal Romániában tanul, hazatérve egy ideig (1948. szept. 30-ig) tanársegéd a budapesti egyetemen a Magyarságtudományi Intézetben, aztán óraadó tanár az Újpesti Állami Kereskedelmi Iskolában. 1949-ben az Esze Tamás Kollégiumnak, a népi kollégiumok egyikének felügyelő tanára, 1949. okt. 17-től 1951. jan. 15-ig gyakornok a Magyar Országos Levéltárban, ezzel párhuzamosan az újonnan indult levéltári szakon szerez oklevelet 1950-ben. 1951 januárjától a Haj- dú-Bihar Megyei Közlevéltárban önálló levéltáros, utána 1954. jún. 19-ig a Győri Állami Levéltár megbízott vezetője. Nem valami állhataüanság hajtotta nyolc éven keresztül egyik munkahelyről a másikra, a kor nyugtalansága tartotta bizonytalanságban egzisztenciáját. Erről nem szeretett mesélni. 1954-ben került a Központi Gazdasági Levéltárba, és élete végéig ehhez az iratanyaghoz kötődött. 1962. január 1-jétől 1979. április 30-ig a Magyar Országos Levéltár akkori IV. osztályán, a Központi Gazdasági Levéltárból alakult osztályon osztályvezető-helyettes, 1979. májustól 1980. áprilisig megbízott osztályvezető, 1980-tól 1985-ben történt nyugdíjba vonulásáig főlevéltáros, a bányászati, érdekképviseleti, szövetkezeti és mezőgazdasági vállalatok fondcsoportjainak referense, az egész vállalati iratanyag kiváló isme309
