Feiszt György (szerk.): Requiescat in pace. Levéltáros nekrológok 1923-2011 (Székesfehérvár, 2012)

Nekrológok

Kilencgyermekes férfiszabó kisiparos fiaként 1903. szeptember 1-én Szentesen született. Egész életét szülővárosában élte le. A helyi gimnázium első négy osztályának elvégzése után a kiskunfélegyházi tanítóképzőben tanult, és 1921-ben tanítói oklevelet szerzett. Miután tanítói állást nem kapott, 1921 őszén kisegítő napidíjasként Szentes város alkalmazásába lépett. A következő esztendőben irodasegédtiszti minőségben sikerült elhelyezkednie Csong- rád megye közigazgatási apparátusában. (Szentes 1950-ig megyeszékhely volt.)

A kiváló képességű, nagy munkabírású fiatalember hamarosan azt érezte, hogy jóval többre képes, mint amit beosztása kíván. Nagy akaraterővel, az éjszakákat is tanulásra fordítva, a napi munka mellett 1931-ben államtudori, 1932-ben jogtudori oklevelet szerzett a szegedi egyetemen. Hiába volt kettős doktorátusa, nem léptették elő a fogalmazói karba. Előbb irodaigazgató lett, majd 1940-ben végre elnyerte a vármegyei főlevéltárnoki állást. (Ténylegesen már 1935 májusától kezdve végzett levéltárosi teendőket is.) Jellemző a korabeli Csongrád megyei vezetés szemléletére, hogy 1931-ben a megyei levéltárosi állást megszüntették és csak 1940-ben rendszeresítették újra. A levéltár éveken át bezárva állott.

Az egyéves, Országos Levéltárban töltött gyakorlat után hivatalba lépő Páhi Ferencet a háborús években közigazgatási feladatokkal halmozták el, a levéltári munkával csak ritkán és szinte titokban foglalkozhatott. 1945-ben Pápán és környékén munkaszolgálatos volt, majd hadifogságba esett, ahonnan 1945 nyarán betegen került haza. A felszabadulás után ismét a közigazgatási munkára osztották be. 1945 őszétől hathónapos igazgatási tanfolyamot vezetett, majd 1949 februárjáig a megyei árvaszék ülnöke, utóbb elnökhelyettese volt. Az alispáni hivatalban, majd a tanácsalakulás után az igazgatási osztály munkatársaként dolgozott. A megyei levéltárak államosítása során megszervezett Csongrád megyei Közlevéltárnak 1950. november 25-én ő lett az első vezetője, s ebben a beosztásban tevékenykedett 1972. január végén bekövetkezett nyugdíjazásáig. Rendkívül gazdag közigazgatási tapasztalattal, széles körű és gyakorlati jogi ismeretekkel felfegyverkezve - élete delén túl - kezdhette el a levéltár kialakító munkát néhány beosztottjával. A szakmai ismereteket jól elsajátítva, saját ügyének tartva a levéltár fejlesztését, egy évtized alatt sikerült elvégeznie az intézmény anyagának a kor szintjén álló rendezését, segédletekkel való ellátását. 1959-ben méltán írták jellemzésében: „Jó szervező, rendszerető, fegyelmezett, szorgalmas levéltáros, munkatársaihoz a viszonya példás. Az idősebb levéltárosok között az egyik legmegbízhatóbb levéltárvezetőnk.” Tudományos munkássága szorosan kapcsolódott szerteágazó igazgatási és levéltári tapasztalataihoz. A Levéltári Híradó, majd a Levéltári Szemle hasábjain, egy alkalommal a Levéltári Közleményekben is, értékes anyagú igazgatástörténeti tanulmányokat publikált. Legtöbbet használt, minden levéltárban ismert munkája az árvaszéki iratok selejtezéséhez kidolgozott ügykörjegyzék volt. Az egykor működött Módszertani Kollégium selejtezési munkabizottságában fontos feladatokat vállalt - minden levéltár hasznára. Társszerzőként több színvonalas helytörténeti munkát írt (Schneider Miklóssal a Pusztaszertől Pusztaszerig című levéltári olvasókönyvet, a Hódmezővásárhelyi Divat Kötöttárugyár történetét), néhány értékes tanulmánya kéziratban maradt. Hosszú időn át felügyelte és segítette a szentesi levéltárhoz csatolt hódmezővásárhelyi részlegben folyó munkát is. Elismert társadalmi munkát végzett a Hazafias Népfront szentesi bizottságában és a Közalkalmazottak Szakszervezetének levéltári szakbizottságában. Nyugdíjba vonulásakor a Munka Érdemrend arany fokozatával tüntették ki. Áldozatkész munkájának emlékét tisztelettel őrizzük.

Szabó Ferenc LK, 1978.303-304. p.

280