Feiszt György (szerk.): Requiescat in pace. Levéltáros nekrológok 1923-2011 (Székesfehérvár, 2012)

Nekrológok

radalmi időszak Budapestre vonatkozó városvezetési és városigazgatási rendelkezéseket s azok gyakorlati kihatásait.

Levéltárelméleti kutatásainak tárgyát képezte az iratok forrásértékének megállapítására szolgáló alapelvek és követelmények komplexumának összegezése. E vonatkozásban folytatója és továbbvivője volt a levéltárban még az 1930-as években megkezdett iratselejtezések elméleti és gyakorlati tanulságainak összegezéseire irányuló vizsgálatoknak. Számos ezirányú publikációjának a Levéltári Híradó és a Levéltári Szemle biztosított közfigyelmet. Több éven át vezette a Levéltárak Országos Központja módszertani kollégiuma iratselejtezési szakbizottságát, mely egyebek mellett a korabeli selejtezési jogszabályok véleményezését is végezte.

Fővárosi levéltári vezetői megbízásai közül különösen az 1957-1959. évi marad emlékezetes egykori munkatársai körében s a levéltártörténet lapjain. Az intézményből került ki az 1956. évi Országos Levéltári Forradalmi Tanács vezetője és három tagja. Ugyancsak több munkatárssal kapcsolatban a forradalmat követő megtorlások során felvetődött az „ellenforradalmi tevékenység” vádja. Őrt János humánus és mérsékelt emberi magatartásával, hosszú és szívós tárgyalások útján elérte, hogy komolyabb megtorlásban senki sem részesült. E nehéz hónapokban mindenkiért kiállt, mindenkit igyekezett megvédeni s bátor fellépésével eredményeket is felmutathatott. Nemcsak a kollégákat, hanem a hozzátartozóikat is igyekezett mentesíteni az üldöztetésektől. Sőt, több állását vesztett személyt is alkalmazott, s ezzel nemcsak megélhetést, hanem biztonságot jelentő állást is nyújtott részükre. Az őáltala teremtett emberi légkör és kedvező munkahelyi feltételek biztosították az állásukból eltávolított s lefokozásként a levéltárba, „száműzött” történészeknek, hogy tudományos tevékenységüket - levéltári kötelékek közepette - zökkenőmentesen folytassák. Itt említendő az is, hogy 1955-től tagja volt a Közalkalmazottak Szakszervezete Elnöksége mellett működő levéltáros bizottságnak, amely az általános érdekvédelem mellett a szakma egészét érintő számos, pozitívnek értékelhető állásfoglalásával igyekezett javítani a levéltárügy elhanyagolt viszonyain. A levéltár dolgozóinak érdekvédelmét választott intézményi szakszervezeti tisztségviselőként több ciklusban is igyekezett eredményesen ellátni. 1969-1970. évi újabb levéltárigazgatói megbízása idején tárgyalásokat kezdeményezett a Fővárosi Tanács elnökével a levéltár széttagoltságának megszüntetése, a bazilikái pinceraktározás felszámolása és az intézményi tudományos tevékenység újraindítása céljából, melyek eredményei az 1970-es évek fejlesztéseiben és publikációiban nyilvánultak meg. Közigazgatás-történeti kutatásainak legfontosabb eredményeit a fővárosegyesítés centenáriumára készült Budapest Lexikon (Bp., 1973. 1335 p.) címszavaiban tehette közzé, mint a közigazgatás és várospolitika területeinek szakszerkesztője és szerzője. Nyugdíjba helyezését követően néhány éven át még dolgozott egyes levéltárakban és kutatási feladatokon, de egészségi állapotának romlása miatt e tevékenységének erős korlátozására kényszerült. Erejétől függően folytatta a főváros-igazgatás történetének kutatását, korábbi kéziratos tanulmányainak kiegészítését. Az utókor érdeklődésére számot tartható adatgyűjteményeinek jó részét még életében levéltári megőrzésre adta át. Dolgos, munkás, előzékeny és segítőkész lényének, életének eredményei több levéltár anyagában és segédleteiben is fennmaradnak s a mindennapi munkát segítve hasznosulnak. Egykori munkatársai és tanítványai emlékét kegyelettel őrzik meg.

Szekeres József LK, 1994.1-2. sz. 263-265. p.

276