Feiszt György (szerk.): Requiescat in pace. Levéltáros nekrológok 1923-2011 (Székesfehérvár, 2012)

Nekrológok

kitűnően otthon van a középkori írott forrásokban (ez akkor még nem volt magától értetődő), és impozáns egyháztörténeti és egyházjogi ismeretekkel rendelkezik. Ez szinte predesztinálta a levéltári munkára...” Miközben nem vesztette el érdeklődését a régészet iránt sem - hiszen még 1988-ban is fontos írása jelent meg a korai földvárak ún. vörös sáncairól a középkori oklevelek további kutatása mellett, immár „testközelből” megismerve a levéltári anyag széles spektrumát, személyesen is komoly részt vállalt a Heves Megyei Levéltárban őrzött kora újkori, sőt egyes modern kori források feltárásában és közkinccsé tételében. Jó példák erre Heves megye történeti statisztikai helységnévtárának összeállítása (1991), Gyöngyös város statútumainak publikálása (1984), az 1956. évi forradalom megyebeli forrásainak összegyűjtése (1991-1992), nem beszélve az egri főegyházmegyét illető, időben 1800-ig terjedő alapkutatásairól, amelyeket tucatnyi tanulmány és nyolc önálló kötet elkészítése reprezentál.

Kovács Bélát azonban nem elsősorban saját kutatói ambíciói vezérelték, amikor elvállalta a Heves Megyei Levéltár igazgatóságát. Elődje, Soós Imre „egyszemélyes”, hagyományos főlevéltárnoki működésének évtizedei alatt létrejött megbízható alapokra támaszkodva egy minden szempontból korszerűbb, nyitottabb levéltár kialakítását tűzte ki célul, és új, friss szellemet és lendületet hozott a levéltár szinte minden alaptevékenységének hatékonyabb ellátására. Az első években azonnal megszervezte a volt vármegyei börtönépületben lévő raktárak fapolcainak Dexion-Salgó állványzatra cserélését és a 19. század eleje óta csomókban tárolt iratok egységes levéltári dobozokba helyezését. Ezzel párhuzamosan folyamatosan készültek az új raktári jegyzékek, és több száz iratfolyóméter maradandó értékű, nem egyszer veszélyeztetett állapotú 20. századi iratanyag átvételére nyílt lehetőség. A ’70-es évek második felére már elkészültek egy vadonatúj levéltári épület mérnöki tervrajzai, de a kivitelezésre egy évtizedig nem kerülhetett sor, emiatt 1980-tól kényszerű kompromisz- szumként három külső raktárba szállított be a levéltár közel 3000 ifm iratot. Kovács Béla kitartása végül 1989-re hozta meg gyümölcsét: ekkor került sor a volt egri Vincellériskola két szárnyának felújításával és egy modem raktárblokk megépítésével a Heves Megyei Levéltár új épületegyüttesének ünnepélyes átadására.

Átfogó intézményvezetői szemléletéből, a gyorsabb, hatékonyabb információszolgáltatás biztosításának célkitűzéséből következett, hogy törekedett a hagyományos nyilvántartási módok újakkal való kiegészítésére. A levéltári területen elsőként alkalmazta a perem- és fénylyukkártyát, majd 1985-től kezdődően Egerben megteremtette a számítógépes adatfeldolgozás legszükségesebb feltételeit. Az új módszerek országos elterjesztését szolgálták a Levéltári Szemlében megjelent közleményei és a Noszvajon megszervezett szakmai konferenciák. A Magyar Országos Levéltár szakfelügyelőjével, Koroknai Ákossal közösen kidolgozta a tanácsi levéltárakban bevezetett tervezési-statisztikai segédlet peremlyukkártyás nyilvántartási rendszerét, amelyet a levéltári informatikai háttérfejlődésével természetesen számítógépes nyilvántartással váltott fel. Talán ezek voltak Kovács Bélának azok a kezdeményezései, amelyek a legtöbb vitát váltották ki a szakma köreiben, sőt bizonyos tekintetben polarizálták a levéltáros közvéleményt. Azt hiszem, hogy az azóta eltelt idő őt igazolta.

Amellett, hogy a Heves Megyei Levéltárat a levéltári tevékenység kísérleti terepévé tette, Kovács Béla országosan elismert vidéki kutatóhellyé is fejlesztette az intézményt. Igazgatói kinevezésének évében, 1973-ban rögtön két kiadványsorozatot indított el: egy évkönyv jellegű periodikát, Archívum. A Heves Megyei levéltár közleményei címmel és Tanulmányok Heves megye történetéből elnevezéssel helytörténeti kismonográfiák sorát. Hozzájuk

219