Feiszt György (szerk.): Requiescat in pace. Levéltáros nekrológok 1923-2011 (Székesfehérvár, 2012)
Nekrológok
volt olyan kegyes hozzá, hogy tálcán kínálta volna neki a Heves Megyei Levéltár igazgatói székét, melyet 1973 és 1993 között azután annál eredményesebben töltött be. Realitásérzék, azzal párosuló optimista hit, erős akarat és nagyfokú tudatosság, kivételes munkabírás, fokozatosan megszerzett széleskörű műveltség, az újdonságok iránt fogékonyság, jó emberismeret és kapcsolattartó képesség, szókimondó őszinteség, az elkerülheteüen konfliktusok vállalása és nem utolsó sorban humorérzék - ezek voltak egyéniségének legfontosabb jellemző alapvonásai már 40 éves korában, amikor nekem szerencsém volt első ízben találkozni vele. Bizonyára ezek az (öröklött vagy megszerzett) tulajdonságok segítették át őt fiatalabb korának nehézségein is. 1932. december 31-én a Heves megyei Dormándon született. Édesapja, id. Kovács Béla vasúti segédtiszt, édesanyja, Bauer Hermina háztartásbeli volt. Gyermekkorában apja szolgálati beosztásának függvényében lakóhelyük többször változott: éltek Vecsésen, Vácott, Észak-Erdély visszacsatolásának éveiben pedig Nagyváradon. Az elemi iskola elvégzése után középiskolai tanulmányait 1943-ban a nagyváradi premontrei gimnáziumban kezdte, a világ-háború végén Egerbe költözve, az itteni ciszterci gimnáziumban folytatta, majd az iskolák államosítását követően a rend zirci magániskolájában tanult, és végül magánúton tette le az államilag elismert érettségi vizsgát. Időközben - a szerzetesrendek feloszlatása után - 1951-1952-ben a MÁV Villamos Felsővezeték Építésvezetőség szerelőjeként dolgozott, 1952 és 1954 között pedig tényleges sorkatonai szolgálatot teljesített. 1955 őszétől 1958 februárjáig előbb a pétervásári Járási Tanácsnál népművelési előadó, utóbb a Füzesabonyi Járási Művelődési Ház igazgatója volt. 1957-ben levelező tagozaton kezdte meg egyetemi tanulmányait az Eötvös Loránd Tudományegyetem Böcsészettudományi Karán, magyartörténelem szakon, ahol vendéghallgatóként régészeti stúdiumokat is folytatott. Diplomáját 1963-ban kapta meg. E felsőfokú tanulmányaival összhangban 1958. március 1-jétől 1972. március 15-ig az egri Dobó István Vármúzeumban dolgozott, kezdetben hivatalsegédi, tárlatvezetői, végezetül régész-muzeológus beosztásban. 1972. március 16-án a Heves Megyei Tanács VB Művelődésügyi Osztálya a megyei levéltárba helyezte át levéltárosnak, azzal az alig titkolt céllal, hogy a nyugdíjba készülő neves igazgatótól, Soós Imrétől fokozatosan átvegye az intézmény vezetését. Kovács Bélát 1973. október 1-jei hatállyal nevezték ki a Heves Megyei Levéltár igazgatójává - abban az időszakban, amikor nyolc más megyei és két fióklevéltár élére szintén új vezetők kerültek (Farkas Gábor, Gazdag István, Gecsényi Lajos, Iványosi-Szabó Tibor, K. Balogh János, Madarász Lajos, Simonffy Emil, Szita László, illetve Bariska István és Böőr László) -, és e munkakörét egészen 1993. évi nyugalomba vonulásáig betöltötte. Kovács Béla esetében az egyéni tudományos munkásságot tekintve a középkori régészetről a levéltári iratok irányába történt váltás szinte semmilyen törést nem vont maga után. Ennek alapvető okát leghitelesebben Kubinyi András professzor fogalmazta meg 2002-ben: „A régi vidéki tudósok módján Kovács Bélát nehéz lenne besorolni valamely tudományszakaszba... Számos ásatást végzett, róluk írt feldolgozásait pedig állandóan idézzük, ugyanis igyekezett az ásatásokról írt feldolgozásokba általános érvényű megállapításokat tenni. Az 1964-ben a váraszói románkori templom feltárásáról írt tanulmányában pl. hatalmas anyagot tett közzé a középkori templomok keleteléséről, 1967-ben pedig megoldotta a több románkori templom feltárásáról írt dolgozatában az addig ebből a szempontból nem hasznosított középkori oklevél és egyháztörténeti ismeretei alapján a középkori templomok nyugati karzatai kérdését. [...] Már a régészeti tanulmányai is arról tanúskodtak, hogy [...] 218
