Feiszt György (szerk.): Requiescat in pace. Levéltáros nekrológok 1923-2011 (Székesfehérvár, 2012)

Nekrológok

Nem véletlen tehát, hogy a néprajzi és történelmi tanszéken is társadalomtörténeti vonatkozású szakdolgozati témát választott. Az előbbi tanszékre írt tanulmányában a gömöri kisnemesi falvak hagyományait, az utóbbi tanszékre készített dolgozatában pedig a dualizmus kori újságírók társadalmi helyét-helyzetét elemezte.

Egyetemi tanulmányainak 1982-ben történt befejezését követően visszatért szülőföldjére, s előbb a szécsényi Kubinyi Ferenc Múzeumban kezdett dolgozni, majd átkerült a Nógrád Megyei Múzeumok Igazgatóságára, Salgótarjánba, ahol azonban alig másfél évet töltött csak a muzeológusi pályán. 1984. április 1-től ugyanis - részben jelen megemlékezés írójának invitálására - a megye írott forrásainak legfőbb őrzőhelyét, a Nógrád Megyei Levéltárat választotta új munkahelyül. Még ugyanezen év őszén felvételt nyert az ELTE ВТК levéltári kiegészítő szakára, közben a tanulás mellett aktívan bekapcsolódott az intézmény gyűjtőterületi munkájába. Többek között az 1948 előtti iskolai, a kataszteri, a telekkönyvi, az 1950 utáni községi, valamint az 1983-ban megszűnt járási hivatalok és a jogelőd járási tanácsok iratainak levéltárba szállításába, majd feldolgozásába. A fenti munkákkal párhuzamoson hozzákezdett doktori disszertációja elkészítésébe is, melyben Nógrád vármegye gazdasági elitjének 1867 és 1918 közötti szerkezetváltását kívánta feltárni.

Levéltárosi diplomáját 1987 júniusában, a Nógrád vármegye legnagyobb adóüzetői a dualizmus korában című értekezéséért doktori oklevelét ugyanezen év júliusában vehette át. Addig végzett munkája elismeréseként, valamint koncepciózus, hosszú távú terveire tekintettel 1986. szeptember 1-én az intézmény második számú vezetője lett, s fiatalon komoly beleszólási lehetőséget kapott egy megyei intézmény levéltári és tudományos stratégiájának kialakításába. Már ilyen beosztásban vette ki részét a Salgótarjánban rendezett - a hagyományos történetírás bebetonozottnak hitt alapjait feszegető - első hazai társadalomtörténeti konferencia szervezéséből, lebonyolításából, amely rendezvény sikere aztán nagy lökést adott a Hajnal István Kör későbbi megalakulásához. (Egyébként ezen és a később rendezett társadalomtörténeti konferenciákon kezdték bontogatni szárnyaikat olyan fiatal tehetséges levéltáros-történész kollégák, mint Bősze Sándor, Dominkovits Péter, Hudi József, Odor Imre, Ö. Kovács József, Tilcsik György, Tóth Ágnes és nem utolsó sorban Kosján Laci is.)

Tehát 1987-re Laci látszólag révbe ért. Sikerült bepótolnia azt a három éves hátrányt, amellyel 1977-ben indult. A bizalommal, a felkínált lehetőséggel legjobb tudása szerint megpróbált élni, azonban ambícióit szerencsére nem elégítette ki a doktori cím, az igazgató-helyettesi státusz.

Már 1987-ben belekezdett ugyanis a legnagyobb adófizetők kutatásának térbeli kiterjesztésébe. Feiszt Györggyel, a Vas Megyei Levéltár levéltárosával közösen megpályáztak egy ösztöndíjat a Soros Alapítványnál, amely támogatás segítségével összegyűjtötték az észak-magyarországi és a dél-dunántúli megyék virilis-jegyzékeit, majd azokat számítógépes adatbázisba rendezték. A kutatás azokban az években az egyik legnagyobb reményekre jogosító társadalomtörténeti vállalkozásának számított hazánkban. Közben már a rendszerváltás évében - amikor fellángolt a megyeszékhely kapcsán Balassagyarmat és Salgótarján vitája - megírta egyik legjobb, bár befejezetlen tanulmányát Balassagyarmat és Losonc hasonló tárgyú küzdelméről a 20. század első évtizedéből. Ma már eldönthetetlen kérdés, hogy meddig jutott volna el a fenti témakörök elemzésében és annak monografikus feldolgozásában, ha nem jön közbe a rendszerváltás. De közbejött, s a 90-es évek elején a levéltárosok idejét - így a Laciét is - nagyrészt lekötötték a kárpóüással járó feladatok, valamint a lebomló szocialista

213