Feiszt György (szerk.): Requiescat in pace. Levéltáros nekrológok 1923-2011 (Székesfehérvár, 2012)

Nekrológok

meg. Tudása azonban nem csupán az egyetem falai között gyarapodott, hanem nyugat-európai (előbb Franciaország, majd Anglia) és Egyesült Államok-beli tanulmányi utak során is. E tanulmányutak nem pusztán szakmai érdeklődését, de politikai orientációját, demokratikus gondolkodását is fémjelezték. Nem véletíen, hogy 1940-ben angliai és amerikai útja tapasztalatai alapján ő tudósította titkos diplomáciai megbízatása alapján Teleki Pál miniszterelnököt a hivatalos magyar politika nyugati megítéléséről.

Az egyetem elvégzését követően tanára volt az Eötvös Kollégiumnak, és nem volt még harmincéves, amikor (1941-ben) igazgatóhelyettese lett az intézménynek. 1945-ben már az igazgatói posztot töltötte be, emellett pedig tanított az egyetem Újkori Magyar Történeti Tanszékén. Érdeklődése homlokterében, ezekben az években a 19. század állt, ehhez kötődő munkásságát pedig két kötet határozza meg: A Görgey-kérdés és története (1936), Kossuth Lajos a reformkorban (1946). 1941-től emellett már ő volt a Teleki Pál Intézet berkein belül életre hívott Magyar Történettudományi Intézet igazgatóhelyettese is, 1946-1949 között pedig tanszékvezetői posztot töltött be a budapesti egyetemen. Az egyik agresszív nagyhatalom érdekköréből a másikéba került országban azonban Kosáry Domokos ismét útjában volt a kultúrát, művelődést maradéktalanul a diktatórikus politika szolgálatába állító hatalomnak. Európai gondolkodása, demokratikus nézetei, az igaza melletti határozott és bárkivel szemen vállalt határozott kiállása, gerincessége törvényszerűen tették lehetetlenné érvényesülését a marxista nézetek kötelező térhódítása idején; egyetemi pályafutása így tört derékba 1949-ben.

Ám épp ezek az évek voltak azok, amikor korábbi óriási mértékű adatgyűjtése alapján elkezdte megszerkeszteni azt a kézikönyvet, ami mindmáig alapmunkának számít minden történész számára: a Bevezetés a magyar történelem forrásaiba és irodalmába három kötete 1951 és 1958 között látott napvilágot. E páratlan munkát ráadásul úgy végezte el, hogy 1954- től vállára nehezedtek az Agrártudományi Egyetem Központi Könyvtárának igazgatói gondja is. 1956 októbere, mint sokaknak, úgy Kosáry Domokos számára is a reményt jelentette. Amikor a magyar történészek forradalmi bizottsága megalakult, elvállalta e testület elnöki pozícióját és e minőségében aktív szerepe volt a Nagy Imre-kormány nemzetközi kapcsolatainak kiépítésében: 1956 bukása után a hatalom megtorlása nem késett sokáig: Kosáry Domokost 1957-ben letartóztatták. A börtönből csak 1960-ban szabadult - amnesztiával. Sorsának ezt követő fordulatát e lap hasábjain különösen fontos hangsúlyozni. Börtönéveit követően Kosáry Domokos a Pest-Nógrád Megyei Állami Levéltárban jutott munkához. Ily módon, bár tragikus események sodorták őt idáig, a magyar történettudomány egyik legnagyobb alakja levéltárosként is dolgozott az egykori pesti vármegyeháza tornyában kialakított munkaszobájában. A szakmához kötődését és a levéltárak iránti nagyrabecsülését jelzi, hogy ezekben az években készítette el a Bevezetés Magyarország történetének forrásaiba és irodalmába című sorozat első köteteit (Általános rész, I—II.), amely a történeti Magyarország levéltárainak 1848-ig terjedő anyagát, a segédleteket, a levéltári anyag alapján forrásközléseket stb. vette számba. 1968-tól a levéltári száműzetés véget ért. Ekkortól az Akadémia Történettudományi Intézetének volt a munkatársa egészen 1989-ig. Alapvető munkák sora fémjelzi ezt az időszakot: A magyar külpolitika Mohács előtt (1978), Művelődés a XVIII. századi Magyar- országon (1980), Széchenyi Döblingben (1981) - ez utóbbi művét még börtönbüntetése alatt írta. Az enyhülő politikai légkörben talán már kevésbé hatott meglepetésnek, hogy 1982-ben az Akadémia levelező tagja lett, majd pár évvel ezután, 1985-ban a testület rendes tagjának választotta, végül a rendszerváltás hajnalán, 1990-től 1996-ig elnöke is volt a Magyar Tu211