Feiszt György (szerk.): Requiescat in pace. Levéltáros nekrológok 1923-2011 (Székesfehérvár, 2012)
Nekrológok
ő maga nem a levéltári anyagban kutakodó történészek sorába tartozott, tudatosan vallotta és magáévá tette a levéltári források fontosságát hangsúlyozó elődök nézeteit. Ez vezetett el oda, hogy a Pest megyei években elkészítette a Bevezetés Magyarország történetének forrásaiba és irodalmába új sorozatának első kötetét (Általános rész, I—II.), amely 640 oldalon vette számba a történeti Magyarország valamennyi levéltárának 1848-ig terjedő anyagát, a levéltári anyag segédleteit, a levéltári anyagból készült forrásközléseket és feldolgozásokat. A háború utáni helyzet teljes körű felmérése és áttekintése lett az MTA Történettudományi Intézetének támogatásával 1970-ben megjelent munka. Ekkor már maga is az akadémiai intézet munkatársa volt és ismét a kutató, elemző munkának szentelhette életét. Az eredmény nem sokáig váratott magára. 1980-ban napvilágot látott a 18. századi magyarországi művelődéstörténet szintézise, amelyet a hazai és a nemzetközi szakmai közvélemény osztatlan elismeréssel fogadott. A monográfia angol nyelvű változatát a következő esztendőkben két újabb itthoni kiadás követte. Ebben az időben jelent meg a Mohács előtti magyar külpolitikáról írt szintézise, Széchenyi döblingi éveinek feldolgozása. Erőteljesen foglalkoztatták őt a magyar és az európai fejlődéstörténeti összefüggései, ezekről ugyancsak kötetek sorát publikálta. Pályája ettől kezdve folyamatosan ívelt felfelé. 1982-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1985-ben rendes tagjává választották, elnöke lett az MTA Történettudományi Bizottságának. Életének kiteljesedését azonban a rendszerváltás hozta el. 1990-től a Magyar Tudományos Akadémia elnökeként irányítója volt az Akadémia átalakításának, ami nem csupán annak demokratikus átszervezését, de értékeinek megőrzését is jelentette. Hat esztendő után vonult vissza a testület éléről, ám tudományszervezői, közéleti tevékenysége egy pillanatra sem szakadt meg. Az európai akadémiák tiszteleti tagsággal, a Köztársaság a legmagasabb állami és tudományos kitüntetésekkel ismerték el munkásságát, miként Ausztria, Németország, Franciaország államfői is országaik legmagasabb érdemrendjeivel tüntették ki. Miközben megkerülhetetlen etalonja maradt a tudományos közéletnek, elnöke nyolc esztendőn át a Magyar Történelmi Társulatnak, vezetésével egy kutatócsoport folytatta a történeti bibliográfia immár harmadik sorozatának előkészítő munkálatait. Ennek általános bibliográfiai része 2000-ben, a Magyar Országos Levéltár anyagát ismertető kötete 2003-ban jelent meg alapvetően frissített és kiegészített formában. A folytatást - a történeti Magyarország vármegyei levéltárait áttekintő kötet megjelenését, a városi és községi levéltári anyagot ismertető munka befejezését - azonban sajnos nem érhette meg. Kéziratban, csonkán marad a szívéhez közelálló és általa előkészített Jagelló-kori bibliográfia is. Elment, de szigorú tekintete a visszafordíthatatlanságból is követ bennünket és figyeli méltóak maradunk-e ahhoz, amihez példát adott nekünk. Gecsényi Lajos LK, 2007.2. sz. 309-311. p. Ш 2007. november 14-én elhunyt Kosáry Domokos, a magyar történésztársadalom általános nagyrabecsülésnek örvendő doyenje. 1913. július 31-én látta meg a napvilágot a ma Szlovákiához tartozó Selmecbányán, majd alig néhány évvel később a 20. század lényegében egészét átívelő életpályájába korán beavatkozott a történelem: a trianoni döntés következtében családja elhagyta a Felvidéket. Az egyetemet már Budapesten végezte (többek között Szekfű Gyula hallgatója volt), kiemelkedő tehetsége pedig hamar kiviláglott, amit jelez, hogy tagja lett a korabeli „elitképzőnek”, az Eötvös Kollégiumnak. Doktorátusi címét 1936-ban szerezte 210
