Feiszt György (szerk.): Requiescat in pace. Levéltáros nekrológok 1923-2011 (Székesfehérvár, 2012)

Nekrológok

kotót. Egyfajta Bibliaként forgatják az olvasók e kötetet. Másik forrásközlő munkája, a Somogy a felszabadulás hónapjaiban (1944-1945) c., nagyobb figyelmet érdemelt volna, mert ez a szintén jól sikerült könyv bátornak is nevezhető. Mivel az 1970-1980-as években a levéltárak már a honismereti mozgalmat is szolgálták, ez számos levéltárnak szerzett országos elismertséget. A megyei levéltárakhoz kapcsolódó településtörténet-írás szintén több évtizedes múltra tekint vissza. Az egykori hazai kutatók munkáját jelentős mértékben segítette és ösztönözte egy-egy akkori agilis levéltárigazgató. Ezek sorába tartozott Kanyar József is, aki szerencsés kézzel kamatoztatta a kor lehetőségeit a levéltár számára. Felismerte, hogy aggasztóan hiányos volt társadalmunk történelem iránti érdeklődése és csekélyek a történelmi ismeretei. Mindez - ahogy ő szokta mondogatni - alapvetően „az iskolai történelemoktatás elsivárosodá- sával” függött össze. Gyakorta hallottuk tőle, hogy a helytörténeti kutatás olyan tárgyi ismereteket és szellemi töltést nyújthat igényesebb történelemtanárainknak, amivel jelentős mértékben árnyalhatják, finomíthatják a történelem tankönyvekből kapott ismereteket. Azt is észrevette, hogy a jó tanárok már addig is keresték azokat a lehetőségeket, amelyekkel alkalmat teremthettek tantárgyuk másfajta oktatására. A helyismereti tudást felhasználva annak földrajzi és időbeli közelségét, konkrét „megfoghatóságát” könnyebben keltheti fel a diákokban az érdeklődést a pedagógus. A somogyi levéltárigazgató mindeközben értéket, rangot adott a helytörténeti kutatásnak mint tevékenységnek is. Ami pedig a levéltárak és a helytörténeti kutatások kapcsolatát illeti, Kanyar József azt is hamar felismerte, hogy az önkormányzati levéltárak nemcsak segíthetik a helytörténet művelőit, hanem rendeltetésszerűen művelhetik is a történettudomány ezen ágát. Tisztán látta, a helytörténetírás is csak forrásokból dolgozhat, mégpedig a levéltárak gyakran csak egyetien példányban meglévő iratanyagára támaszkodva. Igyekezett - cikkeinek tucatjával - a közvéleményben tudatosítani, hogy a levéltári anyag nélkül egészen egyszerűen lehetetlen a helytörténet művelése. Éppen ezért a somogyi levéltárnak minden tőle telhetőt meg kell tennie az ilyen kutatói igény lehető legmagasabb színvonalon történő kielégítése érdekében. A Somogy Megyei Levéltár tehát az elsők között karolta fel a helytörténetírást, mégpedig a legszélesebb módon, a klasszikus történetírást már az elején kiegészítette olyan rokontudományok, mint pl. a néprajz, a művészet-, az irodalom- és a művelődéstörténet vizsgálatával is. Az első magyarországi fond- és állagjegyzékeket - köztük a somogyit is - még 1962-ben adták ki. Emellett immár klasszikus műnek számít Kanyar József Somogy megye levéltáráról, annak történetéről ugyanebben az esztendőben közreadott kötete, amit mind a mai napig napi rendszerességgel vesszük kézbe. A meglehetősen rossz személyi feltételek közepette dolgozó, akkor még állami intézményeknek gyakorlatilag nem volt önálló publikációs lehetőségük az 1960 évek vége előtt. 1945 és 1969 között a területi (megyei) levéltárak fele egyetlen kiadványt sem adott az olvasók kezébe. A somogyi „levelestár” ekkor az élen járók közé tartozott: az 1957 utáni bő egy évtizedben 15 kötetet jelentetett meg, mert a Kanyar vezette intézmény igyekezett az élen járni a levéltári tudományos munkában is. 1970- ben indult a Somogy megye múltjából címet viselő évkönyv. Az 1957-ben alapított Somogyi Almanachnak már 54 kötete jelent meg. De nem hagyhatjuk ki a sorból az Iskola és levéltár füzetsorozat negyven tagját sem. Kanyar József kezdettől fogva szerkesztette a Somogyi Almanach c. sorozatot. A sokszínűséget tükrözi ez a periodika is. A sorozat meghatározó köteteként tartja számon több szakma is Erdélyi Zsuzsanna Hegyet hágék, lőtöt lépék c. művét. Emellett nemcsak néprajzi, hanem szépirodalmi, természettudományos, gazdaság-, közigazgatás, művelődés- és művészettörténeti kismonográfiák is napvilágot láttak, amelynek egyes kö181