Feiszt György (szerk.): Requiescat in pace. Levéltáros nekrológok 1923-2011 (Székesfehérvár, 2012)

Nekrológok

és mély humánum jellemezte. Mint kolléga, szelíd és segítőkész volt. Levéltári munkáját rendkívüli szorgalommal és nagy felelősségtudattal, betegsége ellenére önfeláldozó módon végezte. Szelíd, tudós egyéniségének az emlékét sokáig megőrizzük.

Lakatos Ernő LSZ, 1968. 2. sz. 538-539. p.

Jánossy Dénes (1891-1966)

1966 januárjában távozott az élők sorából Jánossy Dénes, a Magyar Országos Levéltár nyugalmazott főigazgatója.

1891-ben született Baján, ahol 1909-ben érettségizett. A budapesti tudományegyetemen 1914-ben jogtudományi, 1916-ban pedig államtudományi doktorátust szerzett. Hivatali pályáját 1914-ben a budapesti központi járásbíróságon, mint joggyakornok kezdte, rövidesen azonban katonai szolgálatra vonult be, 1915-ben hadnaggyá nevezték, ki. 1916-ban került az Országos Levéltárba, mint gyakornok, miután a bécsi egyetemen latin paleográfiai tanfolyamot végzett. Hivatásul a levéltárosi pályát választotta, 1919-ben a kezelői, 1922-ben pedig a fogalmazói levéltári szakvizsgákat tette le. Gyorsan haladt előre a levéltárosi pályán, 1923- ban már országos levéltámokká nevezték ki. 1926-ban és 1927-ben a New York-i Columbia egyetemen tanárképző előadásokat hallgatott. 1928-ban a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumba helyezték át mint miniszteri titkárt. Kezdeményezésére a minisztériumban új irattári rendszert vezettek be, amit róla is neveztek el. 1930-ban visszakerült az Országos Magyar Gyűjteményegyetem státuszába, de nem az Országos Levéltárhoz, hanem mint kormány- megbízott a bécsi levéltárakhoz, újra mint országos levéltárnok, de megtartva a miniszteri titkári, majd még 1930-ban elnyerve a miniszteri osztálytanácsosi címet. 1934-ben országos levéltári osztályigazgatóvá nevezték ki. 1936-ban tért vissza Bécsből az Országos Levéltárba, ahol 1941-ben elnyerte a levéltári igazgatói címet, majd 1942 februárjában, Herzog József halála után, az intézmény vezetője, főigazgatója lett. Ekkor már - 1940 óta - levelező tagja volt a Magyar Tudományos Akadémiának. Jánossy Dénest, mint annyi más levéltárost, a történészi érdeklődés vonzotta a levéltárba, ahol elsősorban kutatni kívánt. És kutatott is nemcsak a magyar, hanem az osztrák, a német, az olasz, a francia, az angol és az amerikai levéltárakban is. Érdeklődése az 1848 utáni politikai, elsősorban diplomáciai történeti kérdésekre irányult. Értékes tanulmányokat írt az 1849-i orosz intervencióról a magyar szabadság- harcban, a monarchia és Szerbia viszonyának egyes kérdéseiről, a monarchia háborús felelősségéről, fő témája azonban a Kossuth emigráció története volt Angliában és Amerikában, 1851-52-ben. Erről írta élete fő művét, háromkötetes forráskiadványt a Fontes-sorozatban, bevezető tanulmánnyal, 1940 és 1948 között. A művet a kritika általános elismeréssel fogadta. Folytatását tervezte, további anyagot is gyűjtött, ennek közzétételére azonban már nem került sor. Jánossy Dénes nehéz időben, a második világháború éveiben és a felszabadulást követő első esztendőkben volt az Országos Levéltár vezetője. 1945 nyarán a Magyar Nemzeti Múzeum elnökévé is kinevezték, de továbbra is az Országos Levéltár főigazgatója maradt. Amikor 1942-ben a vezetést átvette, célul tűzte ki a levéltári munkák szervezettebbé tételét és fokozását. Központosította a kutató és kölcsönző szolgálatot. Rendeztette az erdélyi országos központi szervek levéltárait. Fő érdeme azonban az volt, hogy 1944-ben megakadályozta a levéltári anyag nyugatra hurcolását, az ostrom alatt pedig - beköltözve az épületbe - nagyobb arányú pusztulását. A felszabadulás után nyomban elindította az újjáépítési munkála173